Véget ér a Philips és a szórakoztatóelektronika kapcsolata

Hirdetés

Évek óta rebesgették már, hogy a Philips nem igazán lát fantáziát a szórakoztatóelektronikai iparágban, ugyanis a közelmúltban a vállalat egyre inkább a háztartási kisgépek, az orvosi berendezések és persze a világítástechnikai termékek irányába fordult, és a tévék, audioeszközök, asztali lejátszók egyre kisebb szerepet játszottak a cég életében.

E folyamat egyik mérföldköve az volt, mikor 2011-ben a Philips eladta a tv üzletágat a hongkongi TPV konszernnek. Akkor még azzal magyarázták ezt a lépést, hogy így kellő energiát és pénzt tudnak koncentrálni az AV eszközökre, de 2013 elejére kiderült, hogy az igazság nem egészen ez volt. A vállalat ugyanis bejelentette, hogy az Audio/Video szekciót is értékesítik, azaz búcsút intenek a soundbaroknak, házimozi rendszereknek, hangsugárzóknak, illetve az asztali és hordozható médialejátszóknak. A vevő az a Funai, amely 150 millió eurót fizet ezért, cserébe megkapja a fejlesztéseket és a névhasználati jogot is, a tranzakció pedig 2017-ben zárul le.  Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bár a márkanév még egy darabig megmarad, de a Philips egyik utolsó talpon álló európai nagyvállalatként elhagyja a szórakoztatóelektronikai univerzumot.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés