Hirdetés

Lekéste a Philips az UHD expresszt

A vállalat csak 2014-ben mutatja be első UHD televízióját

Hirdetés

Sokan tartottak attól, hogy a tulajdonosváltást követően a Philips a korábbinál kevesebb hangsúlyt fektet majd az innovációra, és a trendteremtés helyett inkább a trendkövetésre koncentrál majd. Bár még korai lenne elhamarkodott következtetéseket levonni, de bizonyos jelek azért utalnak arra, hogy talán igazuk lehet.

Philips 9000 (2012)
Philips 9000 (2012) [+]

Például az, hogy amíg a többi gyártó már komplett kis UHD tévé- vagy projektorflottával rendelkezik, addig a vállalat a tervek szerint csak a szeptemberi IFA-n mutatja majd be első ilyen típusú televízióját. Ráadásul a tervek szerint a forgalmazását csak 2014-ben kezdik majd meg, azaz mintegy másfél évvel maradnak el az úttörőktől, ez pedig sok ebben a bizniszben. Egyelőre konkrét specifikációkat nem árultak el, sőt gyakorlatilag semmit. Azt azért lehet tudni, hogy valószínűleg az LG-től veszik majd a panelt, így várhatóan 55, 65 és 84 hüvelykes méretben érhetőek majd el ezek a televíziók.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények