Az Intel az elmúlt időszakban jelentős átalakuláson ment keresztül, de az idén kinevezett Lip-Bu Tan vezetése alatt közel sincs vége a cég átformálásának. Az ismert szakember leépítéseket, kiszervezéseket és részlegeladásokat hajtott végre, ráadásul további változásokat ígért. Ezek egyelőre nem mindenkinek tetszenek, elvégre nagyon drasztikusan belenyúlt a Santa Clara-i cég működésébe, és az új vezér igencsak mély kínai kapcsolatai sem építik felé a bizalmat.
Hirdetés
Valójában Lip-Bu Tan a kinevezése óta nagyon is jó döntéseket hoz. Még nem tudni, hogy ezeknek mi lesz a következménye, ez nyilván a piac alakulásától is függ, de a jelenlegi helyzetet vizsgálva mindegyik lépése abszolút logikus volt.
Bár a leépítések, részlegeladások és kiszervezések sosem tűnnek jónak, de figyelembe kell venni azt, hogy az Intel hova kormányozta magát. Pat Gelsinger, a vállalat korábbi vezetője teljes egészében az IDM 2.0-s projektre fókuszált. Annyira, hogy nem tervezett a cégnek AI stratégiát, miközben úgy gondolhatta, hogy elég, ha a többi vállalat majd az Intelnél gyártatja a lapkáit. Ebből viszont annak ellenére nem lett eddig semmi, hogy több tízmilliárd dollárt beleöltek a bérgyártást erősítő stratégiába. Vagyis Lip-Bu Tan az Intelt úgy vette át, hogy nem funkcionálnak bérgyártóként, miközben a gyárak felépítésével felélték a tartalékjaikat, és ráadásképpen jelentős tartozásokat görgetnek maguk előtt.
Az idén meghozott kényszerű döntések végeredményben azt a látszatott keltik, hogy az Intel most épül le teljesen, a valóságban azonban Lip-Bu Tan pont most menti meg a céget. Az Intelnek jelen pillanatban nem arra kell fókuszálnia, hogy megnyerje a következő évet, az ugyanis nem fog sikerülni. A piacon a termékek versenyképessége inkább lassabb felzárkózással fog helyreállni. Emiatt az aktuális cél az, hogy az Intel egyáltalán megérje azt az időpontot, amikor újra az élre kerülhetnek. Nem is kell nagyon messzire menni példáért, mivel a konkurens AMD is pont így rakta össze magát az előző évtizedekben. Ott sem az volt a fontos, hogy egyik évről a másikra jöjjön valami mindent letaroló fejlesztés. Többek között még az első generációs EPYC sem volt ilyen, csak beköszönt, hogy számolni kell vele. A teljesítményt tekintve a koronát inkább a második generációs EPYC vívta ki.
Lip-Bu Tan a már meghozott és a még folyamatban lévő döntéseivel azt készíti elő, hogy az Intel legalább 6-7 évig elvegetáljon a Foundry részleg megőrzése mellett, és ez ad esélyt a mérnököknek, hogy addig előálljanak valami komolyabb fejlesztéssel. Természetesen senki sem mondja, hogy ez könnyű lesz, viszont valós esélyt ad a cégnek a visszatérésre.
Az egyes nézőpontok azért láthatják ezt másképp, mert a legtöbb reményt abba fektetik, hogy majd jó lesz a Panther Lake, aztán a Nova Lake, vagy a szerverpiacon a Clearwater Forest, esetleg a Diamond Rapids. A valóságban egyik sem lesz elég. És itt nem az a probléma, hogy ezek a termékek nem lehetnek elég gyorsak, elég energiahatékonyak, a gondot az jelenti, hogy az alkalmazott chiplet technológia komplexebb annál, amit az AMD csinál, és emiatt a gyártás a dizájntól függően jóval drágább lehet. Ezzel addig nem lenne gond, amíg a konkurens AMD dizájnnál gyorsabb lenne az adott fejlesztés, de az elmúlt években ez nem így alakult, vagyis drágábban gyártható termékeket kellett az Intelnek olcsóbban eladnia. Ezért sem tudja a vállalat az egyes részlegek által termelt nyereséggel kompenzálni a bérgyártó részleg veszteségeit.
Lip-Bu Tan azért rendezkedik be hosszabb távra, mert a mérnöki hatterével és szaktudásával átlátja, hogy nem egy-egy termékkel van a probléma, hanem azzal, ahogy ezeket a fejlesztéseket tervezik. És minden bizonnyal már megoldása is van erre, csak ennek a kivitelezése minimum 4-5 éves távon lehetséges, addig pedig működtetnie kell egy olyan céget, amely még több évig fog egy komoly veszteséget termelő bérgyártó részleggel üzemelni. Ennek az egyenes következményei a leépítések, a részlegeladások és a kiszervezések. Utóbbi egy viszonylag hatékony fegyver az időhúzást tekintve, mert az egyes részlegek teljesen leépíthetők a cégen belül, miközben a feladatot el tudja látni egy kiválasztott partner. Talán nem mindig olyan hatékonyan, de biztosan sokkal olcsóbban. Emiatt esélyes, hogy nem csak a marketing kerül kiszervezésre, hanem idővel a HR, a számviteli, vagy akár az IT részleg is. Sőt, ha nagyon szükséges, akkor a terméktámogatással is megbízható egy-egy külső cég, bár valószínűleg ezt a lépést hagyná utoljára az Intel, de ha úgy áll a helyzet, akkor az egész cég működése leszűkíthető a mérnöki feladatokra, és minden más olcsóbban megoldható lenne kiszervezve. A lényeg az, hogy Lip-Bu Tan nem feltétlenül azt nézi, hogy az ilyen jellegű döntésekkel aktuálisan mit veszítenek a szolgáltatás minőségét tekintve, hanem azt, hogy fél évtizedes távon összességében mit nyernek. És ha pusztán annyi elmondható, hogy a cég létezni fog ennyi idő múlva, akkor minden megfontolandó lépés lehet. Amikor tehát az Intel vezére első látásra valami furcsa dolgot csinál, akkor érdemes a döntését ebből a szempontból vizsgálni.
