Hirdetés

Szerény bevételt hoz az NVIDIA Shield

Az NVIDIA a Shield nevű kézikonzolt még az elmúlt év közepén dobta piacra, de egyelőre csak Észak-Amerikában érhető el. A start óta rengeteg kedvezménnyel élt az NVIDIA, így többek között szabadon bütykölhető lett a szoftvere, de az ünnepi szezonban a GeForce kártyák vásárlása esetén komoly árkedvezményre is volt lehetőség. Arról azonban még nem közölt adatokat a vállalat, hogy nagyjából mennyi kézikonzolt adtak el.

Jen-Hsun Huang, a vállalat elnök-vezérigazgatója azonban nemrég elmondta, hogy a Shieldből egyelőre szerény bevételre tesznek szert, de ugyanakkor még csak a tanuló szakaszt járják, így továbbra is nagyon fontos szerepet kap majd az eszköz a játékokra vonatkozó stratégiában.

Azt egyébként valószínűleg az NVIDIA sem várta, hogy a koncepciójuk elsőre sikertörténet lesz, hiszen a sokkal potensebb Sony és Nintendo kézikonzolok sem tekinthetők kiemelkedően sikeresnek, pedig ezek olcsóbbak és többet is kínálnak, mint a Shield. Ez jórészt annak köszönhető, hogy már az okostelefonok is betölthetik a kézikonzol szerepét, így a Sony PlayStation Vita és a Nintendo 3DS még abból a szempontból értékelhető lehet, hogy sok exkluzív játék van rá, de az androidos Shield ilyeneket nem tud felmutatni.

Az biztos, hogy a bizonyos szempontok alapján inkább csak tesztnek felfogható első verzióból levonja a megfelelő következtetéseket az NVIDIA, így a második verzió az értékes tapasztalatokból kiindulva sikeresebb is lehet. Utóbbit egyelőre csak pletykálják, de idén megérkezhet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés