Az NVIDIA bejelentette, hogy a gyorsítóik hamarosan RISC-V architektúrát használó processzorokkal is kihasználhatók lesznek a CUDA-n keresztül. A vállalat tradicionálisan koncentrál az eltérő piaci igényekre, emiatt van az, hogy a CUDA jelenleg a legelterjedtebbnek számító AMD64 mellett használható Power, SPARC és ARM64 architektúrájú processzorokkal is.
A kínai RISC-V Summit alkalmával derült ki, hogy a rendszer jön RISC-V-re. Ezen belül is a 64 bites utasításarchitektúrájú dizájnok számítanak, ugyanis a 32 bites opcióktól elkezdett eltávolodni az NVIDIA, ami logikus lépés, figyelembe véve a CUDA által célzott piacot.
Az sem véletlen, hogy a bejelentésre egy kínai rendezvényen került sor, ugyanis a keleti nagyhatalom nagyon erőteljesen nyit a bárki számára szabadon hozzáférhető RISC-V felé, és erre alapozva több szerverekbe szánt projekt is fut.
Sőt, Kína még abból a szempontból is sokat nyerhet ezzel, hogy készülnek RISC-V-alapú gyorsítók, ugyanis ez az utasításarchitektúra nagyon jól skálázható magszinten, tehát nem pusztán host processzorként számít optimális választásnak. Tekintve azt, hogy mennyire egyszerű AI feladatokra paraméterezett hardvert tervezni, gyakorlatilag a CUDA RISC-V-re való portolásával Kína hardveresen kompatibilis AI gyorsítókat tudna tervezni. Ez erősen szembe megy azzal, amit az USA el szeretne érni, viszont az Egyesült Államok korlátozásai egyelőre csak a hardvereket érintik, a CUDA szoftverek szabadon használhatók Kínán belül, és ezt a kiskaput a RISC-V-vel nagyon jól ki lehet majd használni.
Arról egyelőre még nincs adat, hogy mikor válik elérhetővé a CUDA RISC-V architektúrát is támogató verziója, de a fenti bejelentés alapján az biztos, hogy aktívan készül.