A Nintendo nemrég jelentette be, hogy a nyáron startol el a Switch 2 konzol, amelynek a pontos specifikációit eredetileg nem hozták nyilvánosságra, de a Digital Foundry utánajárt a hivatalos adatoknak, így végeredményben ezek is kiderültek.
A Switch 2 egy T239 kódnevű NVIDIA rendszerchipet használ, amely a Samsung 8 nm-es node-ján készül. A SoC nyolc darab ARM Cortex-A78C magra épít, míg a 128 bites buszra kapcsolt memóriavezérlője 12 GB-nyi LPDDR5 szabványú memóriával dolgozik. A processzormagok hordozható módban 998 MHz-en működnek, de dokkolva 1101 MHz-re kapcsolnak. Ezek fix órajelek, amire azért van szükség, hogy a konzol mindig ugyanazt a teljesítményt adja le, így a fejlesztők optimálisan tervezhetik rá a játékokat. Itt még megemlítendő, hogy az operációs rendszer szintén fix erőforrásokat kap, konkrétan két processzormagot és 3 GB-nyi memóriát. A maradék erőforrás áll rendelkezésre az alkalmazások számára.
Az IGP szerepét egy Ampere architektúrára épülő dizájn tölti be, amely 1536 darab úgynevezett CUDA magot rejt. Ezek klasszikus értelemben FP32 operációt támogató ALU-k, amelyek hordozható módban 561 MHz-en működnek, míg dokkolt működés mellett 1008 MHz-re vált az órajel.
Kiemelendő, hogy az LPDDR5 szabványú memória órajele sem fix, így a memória-sávszélesség is változik a hordozható és a dokkolt mód között. Előbbi esetben 68, míg utóbbiban 102 GB/s-mal érdemes számolni. Az IGP-ről már korábban kiderült, hogy támogatja a hardveresen gyorsított sugárkövetést is, de egyelőre még nem jelentettek be olyan játékot, ami ezt kihasználhatja. Elsődlegesen nem is a számítási kapacitás a gond, hanem a rendkívül alacsony memória-sávszélesség, ami nagyban nehezíti az ilyen effektek implementálását.
Érdekesség, hogy a CPU-magoknak, illetve az IGP-nek is van egy-egy úgynevezett maximum órajele is, ami rendre 1,7 és 1,4 GHz. Ez azt jelenti, hogy elméletben erre van hitelesítve a hardver, de a gyakorlatban ezek a paraméterek nem aktívak. Ehhez hasonló maximum órajellel rendelkezett az első generációs Switch rendszerchipje is, és papíron ez arra szolgált, hogy ha egy adott alkalmazás számára kritikus tényező volt a meghatározottnál nagyobb teljesítmény elérése, akkor a Nintendo nyitva hagyta a kaput, hogy kivizsgálják a stúdiók kérését. Úgy tudjuk azonban, hogy az első Switch esetében ezek az órajelbeállítások sosem voltak alkalmazva, mivel a fejlesztők jellemzően találtak más utat az optimalizálásra, így nem kellett bevetni a tartalékokat, amelyek hátrányosan érintették volna a rendszer egyéb részeit, gondolva itt például az üzemidőre vagy a melegedésre.
