Hirdetés

Megérkezett a Google saját konzolja

A Google még az év közepén jelentette be az Android TV platformot, amelyre több termék is épül majd, de a vállalat úgy látta jónak, ha egy saját megoldással is előállnak. Utóbbi bemutatásra is került Nexus Player néven és leginkább az Amazon Fire TV ellenfelének készült.

A Nexus Player lényegében egy konzolként is funkcionáló set-top box, melyben egy Intel Atom Z3560-as SoC dolgozik négy darab 1,86 GHz-en üzemelő processzormaggal, illetve egy Imagination PowerVR G6430-as IGP-vel. Az LPDDR3 szabványú rendszermemória kapacitása 1 GB, míg a belső adattárolásra 8 GB-os tárhely áll rendelkezésre.

Természetesen nem marad le az IEEE 802.11ac-s Wi-Fi sem, ami ráadásul két frekvenciasávos MIMO megoldás, illetve a Bluetooth 4.1-es modul is az alapfelszereltség része, hiszen a távirányító, illetve az extra gamepad is ezen keresztül kommunikál az eszközzel. Az adott megjelenítő HDMI interfészen köthető a Google Nexus Playerhez, amely Full HD-s tartalom lejátszására és streamelésére is képes.


[+]

A 235 grammos, 12 cm átmérőjű, 2 cm magas termék az Android 5.0 L, azaz Lollipop operációs rendszert használja, a tartalmak pedig a Google Play áruházán keresztül biztosíthatók rá. Mivel nem ARM-os rendszerről van szó, így sokan aggódnak az alkalmazáskompatibilitás kapcsán. A Google javított az említett áruház szelektáló rendszerén, így az Intel Atom processzorra natívan nem lefordított alkalmazások mellett már azokat a programokat sem teszi elérhetővé, amelyekkel kifejezetten rossz a felhasználói élmény ARM-os rendszerchip megléte nélkül. Itt nyilván az emuláció minősége a kérdés, de mivel ez ellen agresszíven védekezik a cég, így a Google Play szigorúbb minőség-ellenőrzése kényszerítheti a fejlesztőket, hogy natívan is fordítsák le a programjaikat a nem ARM-os architektúrákra is, mint például az x86/AMD64.

A Google Nexus Player 99 dollárért lesz elérhető novemberben, és ebben az árban benne van a távirányító is. A gamepad opcionális kiegészítő, mely 39 dollárért vásárolható meg. Ez gyakorlatilag pontosan az az árazás, amit az Amazon alkalmaz a Fire TV esetében. A legfőbb különbség a két rendszer között, hogy a Google megoldása a hardver szempontjából gyengébb képességű és teljesítményű, illetve a keresőóriás az Amazonnal ellentétben nem készít saját, exkluzív játékokat a Nexus Player konzolhoz. Ez abból a szempontból átgondolatlan, hogy az érintésre érzékeny kijelzőre optimalizált játékokat nehéz egy érintőképernyőt nélkülöző tévén keresztül vezérelni, vagyis a játékfejlesztőknek kiemelten figyelni kell arra, hogy az adott alkotás támogassa a külön megvásárolható gamepadet, különben nem lesz túl impozáns a felhasználói élmény.

Azóta történt

Előzmények