Hirdetés

Robban a vinyl piac, 30 év után új lemezgyártó sorok épülnek

A vinyl lemezpiac az elmúlt években éledezni kezdett, és 2015-ben igazi robbanást produkált. Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének (RIAA) közleménye szerint az első fél évben például az USA-ban 52 százalékos növekedéssel elérte a 222 millió dollárt. Az emberek tehát a jelek szerint ismét elkezdtek e sokak által temetett technológia iránt. A bibi csak az, hogy harminc éve nem épültek új lemezgyártó eszközök, pedig szükség lenne rájuk.


[+]

Ezt ismerte fel egy német vállalat, a Neubilt (Newbilt), amely ilyen készülékek előállításába fogott. A cég munkatársai régi eljárások szolgai másolása helyett bátran nyúltak az elmúlt évtized technológiai vívmányaihoz, így például a modern elektronikai ellenőrző rendszerekhez vagy hidraulikus tápegységekhez, és ezeket is felhasználták az új gépek megtervezése, elkészítése során. Ráadásul sikerült hatékonyan leszorítaniuk a gyártási költségeket, aminek köszönhetően egy dupla rendszer már 161 250 dollárért megvehető, egy szimpláért pedig 100 000 dollárt kérnek el. Hogy ez miért is nagy dolog, azt tökéletesen alátámasztja az, hogy a közelmúltban állítólag az Independent Record Pressing nevű vállalat hat használt, régi gépet vett másfél millió dollárért, amelyeken egyetlen csavar kicserélése a legendák szerint 5000 dollárba került.

Az mindenesetre már most látszik, hogy az új gépek nem fognak a Neubilt nyakán maradni. A White Stripes zenekar frontembere, Jack White ugyanis azonnal vett nyolc darabot a közelmúltban elindított lemezkiadója számára. A zenész egyébként nem aprózza el a dolgokat, hiszen pár hete nyitotta meg Detroitban saját vinyl kis- és nagykereskedelmi áruházát.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés