A Philips az idei év első negyedévében 69 millió euró veszteséget könyvelhet el. A tavalyi esztendő hasonló időszakában még csak 9 millió mínusszal kellett szembenéznie a holland cégnek. 2002-ben az elektronikai konszern összes vesztesége 3,2 milliárd euró volt! Mindezek mellé az idei első negyedévben csak 6,49 milliárd eurós forgalmat produkált a vállalat, a tavalyi év hasonló időszakában elért 7,59 milliárd euróval szemben. A Philips szerint a dollár árfolyama és a fogyasztók vásárlási szokásaiban bekövetkezett változások okozhatták legfőképpen a negatív mérleget.
A Philipshez hasonlóan az amerikai Rambus memóriagyártó cég is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Az idei esztendő első negyedévében minden eddiginél rosszabbul teljesített a vállalat, így egy Rambus-részvény már csak 5 centet ér! Tavaly még a részvények ára 7 cent körül mozgott. 2003 első negyedévében a nettó nyereség mindössze 5,1 millió dollár volt. Érdekes, hogy 28 millió dollárra nőtt viszont a társaság forgalma, ami a tavalyi esztendőhöz képest 19 százalékos növekedés. A Rambus a harmadik negyedévre 27-29 millió dolláros forgalommal számol.
Nehézségek a Rambusnál és a Philipsnél
- Írta: kentaur
- Forrás: K-hardware.de
Hirdetés
![](http://cdn.rios.hu/dl/pr/7246.jpg)
SENIOR PHP programozót keresünk
PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk
- Kapcsolódó cégek:
- Philips
Azóta történt
-
Csökkent az Apple nyeresége
Jól zárta az idei esztendő első negyedévét az Apple cég, még sem uralkodik felelőtlen boldogság az "almásoknál".
Hír 18
-
Infineon - magasabb veszteségek a tervezettnél
A vártnál is magasabb negatívumok az elmúlt negyedévben a német Infineon cégnél.
Hír 2
-
Növelte nyereségét a Logitech
Alighanem több cég is irigykedve nézi a svájci számítástechnikai perifériagyártó Logitech vállalatot.
Hír 16
-
Már nyereséges a Hitachi
Nyilvánosságra hozta a 2002-2003-as üzleti évre vonatkozó eredményeit a Hitachi cég.
Hír 3
Előzmények
-
A Rambus utolsó hörgései
A SiS megoldása még "életben tarthatja" a RIMM-Rambus memória-technológiát.
Hír 17
-
Egyesíti erőit a Philips és a BenQ
Új vegyesvállalatot alapít optikai tárolók gyártására két jól ismert vállalat, a Philips és a BenQ.
Hír 9
Percről percre
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Szilícium-szén teleppel készül a Galaxy S26
ma Végre haladhat a korral a Samsung, nagy akkumulátorsűrítéssel készül Dél-Korea.
Akciógombban gondolkodhat az Oppo is
ma A csúsztatható hangerőállító helyett az iPhone-hoz hasonló gomb kerülhet az Oppo Find X8 Ultra keretére.
Ennyibe kerülhet a Xiaomi Watch S4 európai változata
ma Valószínűleg Barcelonában, az MWC-n fogja bejelenteni a márka hivatalosan is az óra érkezését az öreg kontinensre.
Kilenc képet osztott meg idő előtt az iPhone SE-ről a Spigen
ma Élesítették az új iPhone SE-hez a termékoldalt az egyik legnagyobb tokgyártó weboldalán, valakire nagyon mérgesek lehetnek most az irodában.
Megkapta az FCC engedélyeit a Galaxy A36
ma Megerősítést nyert a 25 wattos töltés, a Geekbench Qualcomm lapkáról árulkodik.
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Több OnePlus kapott új OxygenOS 15-ös frissítést
ma A Nord 3, a Nord 4 és a 13R is jelezhet, friss csomag telepíthető.