Hirdetés

Nanoxia Deep Silence 1 PC-ház – német precizitással a zajok ellen

Éppen tegnap mutattunk be egy csendes gépekhez szánt számítógépházat, a Nexus Thrio 310-et, erre máris itt a kategória következő versenyzője, ezúttal Németországból. A Nanoxia itthon talán kevésbé ismert márka, pedig kifejezetten a minőségi szegmensben kívánnak gyökeret verni, egyik legismertebb termékük az úgynevezett nano-csapágyazású ventilátorok. Most azonban a Deep Silence 1 (DS1) személyében egy olyan számítógépházat sikerült letenni az asztalra, amely annyira rendben van, hogy nem is hinné az ember, ez volt számukra az első „próbálkozás”.


[+]

A DS1 ezüst és fekete előlappal is elérhető, a midi torony mérete 512 x 215 x 532 mm, tömege 11,34 kg, anyaghasználata pedig jellemzően acél és műanyag. Céljuk egy olyan ház megalkotása volt, amely nagyteljesítményű konfigurációk számára is csendes megoldást kínál. Megjelenése abszolút minimalista, alapállapotban sehol egy csatlakozó vagy nyílás, csupán egy a felső élben lapuló bekapcsológomb látható. A két részben nyitható előlapi ajtó belülről zajszigetelő borítást kapott; az alsó két 120 mm-es „nano” ventilátort, a felső pedig 3 x 5,25”-es külső meghajtóhelyet és egy kétcsatornás (tolópotméteres) ventilátorvezérlőt rejt.


[+]

A ház teteje alapvetően sík, azonban egyetlen mozdulattal elővarázsolhatók a szokásos csatlakozók (2 x USB 2.0, 2 x USB 3.0, mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet), valamint az „Nanoxia Air Chimney”, amely igény esetén megfelelő szellőzési lehetőséget biztosít az összkép roncsolása nélkül.


[+]

Az előlapi ajtóhoz hasonlóan a többi panel is megkapta a zajcsökkentő betétet, így remélhetőleg a zajszinttel valóban nem lesz probléma. Még az oldallapra opcionálisan felszerelhető ventilátor nyílását is takaróelem borítja, hogy kihasználatlanság esetén ott se „szivárogjon” a ház. A teljesen feketére fényezett beltere egyébként mindent tud, ami manapság elvárható. A három darabban eltávolítható és különböző módon variálható merevlemez keretbe összes 8 x 2,5”/3,5”-es adattároló rögzíthető, természetesen szerszámmentesen. Az összes meghajtóhelyet igénybe véve maximum 315 mm hosszú videokártyák befogadására alkalmas a torony, a keret középső szegmensének eltávolításával azonban ez a limit 445 mm-re nő.


[+]

Az alaplaptálca is minden igényt kielégítő: szerelőablak, merevítések és gumiajtós kábelbujtató rések egyaránt találhatók rajta. A hűtésért gyárilag a már említett két elülső és egy hátsó, 120 mm-es, nano-csapágyazású, zöld lapátos ventilátorok felelnek, ezen kívül a DS1 opcionálisan két felső, egy alsó és egy oldalsó 120/140 mm-es egység rendszerbe illesztésére is lehetőséget nyújt. Vízhűtés előkészítés gyanánt négy gumiszegélyes tömlőfurat sorakozik a hátlapon.


[+]

A nagyközönség számára először a hamarosan kezdőd Computex keretein belül lesz lehetősége szemügyre venni a Nanoxia Deep Silence 1-et, éppen ezért nem meglepő, hogy megjelenési dátuma és vételára egyelőre ismeretlen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés