Hirdetés
A Windows Central exkluzív riportja szerint az a Microsoft érdekes, Xbox termékcsaládba tartozó hardvereken dolgozik. A konkrétumokat tekintve egy Keenan kódnevű kézikonzol készül, amit nem a redmondi óriáscég, hanem különböző partnerek gyártanak majd. Azt nem tudni, hogy konkrétan mely hardvergyártók ültek fel a vonatra, de az biztosnak tűnik, hogy teljes értékű Windows operációs rendszert kap, vagyis a Microsoft Store és a PC Game Pass kerül fókuszba, miközben lehetőség lesz más alkalmazásokat is telepíteni, például a Steamet.
A Microsoft állítólag a már idén leleplezné a koncepciót, amelyet részben kutatási és tesztelési célra is használnak majd, így a projekt a hosszabb távú terveket is meghatározza, miközben olyan területet támad meg, amely kifejezetten nagy növekedés előtt állhat.
A háttérben készül az Xbox Series S és X konzolok utódja. A Windows Central szerint már a cég vezetője is jóváhagyta a jelenlegi terveket, és elvileg érkezik egy komolyabb teljesítményű asztali megoldás, illetve egy gyengébb tempóra képes, de hordozható kézikonzol, amit a Microsoft saját maga ad ki. Utóbbihoz miatt lehet hasznos a Keenan kódnevű projekt, amivel közvetlenül felmérhetők a felhasználói igények. Ezek a fejlesztések 2027-ben érkezhetnek.