Asztali konzolt tervezne a Valve?

A friss pletykák erről szólnak, de valójában semmi sem utal arra, hogy tényleg ez történne.

Az eXtas1s | Fake Insider nevű YouTube csatorna, illetve HandleDeck az X-en olyan pletykákat terjeszt, amely szerint a Valve asztali konzolt tervez a SteamOS mellé, méghozzá Fremont kódnéven. Mindezt nagyrészt arra alapozzák, hogy a Valve sok energiát fektet az RDNA 4 architektúrára épülő GPU-k nyílt forráskódú meghajtójának fejlesztésébe. Utóbbi önmagában igaz, viszont nem igazán lehet azt mondani, hogy egyedi tényezőről lenne szó.

Hirdetés

A Valve nagyon régóta fizet programozókat, akik különböző dizájnokon dolgoznak a nyílt forráskódú Mesa grafikus meghajtón belül. Ezt nagyrészt azért teszi a vállalat, mert nyitva szeretnék tartani a Linux felé vezető utat, amelyet a SteamOS aktuális verziójával kifejezetten jól menedzselnek. Utóbbi operációs rendszer ugyan még csak a Steam Decken érhető el, de a cég igyekszik kiterjeszteni a lehetőségeket a többi PC-s kézikonzolra, és emellett hosszabb távon nyilván tervben van az, hogy akár asztali PC-ken is alternatíva legyen a szoftver. Ahhoz, hogy ezt a célt a Valve elérje, muszáj aktívan részt vállalniuk a nyílt forráskódú eszközillesztők fejlesztésében, az erőforrások zöme pedig leginkább az AMD hardverekre megy el, köszönhetően annak, hogy a Linuxon játszó közösség nagyrészt Radeonokat használ.

Önmagában tehát nagyon kevés alapot ad egy Valve konzolra irányuló pletykának az a tény, hogy az RDNA 4 architektúrára épülő GPU-k nyílt forráskódú meghajtóján dolgoznak a Valve szakemberei. Ettől persze lehet szó arról, hogy egy gyártó a SteamOS-t esetleg alkalmazná egy olyan asztali konfigurációval, amely az érkező új Radeon VGA-kra épít, de túl sok köze ennek nem lenne egy új konzolhoz, főleg olyanhoz, amelyet a Valve hozna.

Annak már sokkal inkább van jelentősége, hogy a Valve az elvégzett munkával elősegíti majd a SteamOS terjedését, akár a PC-s kézikonzolok piacán túl is, tehát távolról sem lehet azt mondani, hogy a vállalat szakemberei nem okkal dolgoznának, de nem tűnik úgy, hogy ez az ok egy konkrét, éppen készülő konzol lenne.

Hirdetés

SENIOR PHP programozót keresünk

PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Előzmények

Hirdetés