Hirdetés

Megint korán kezdték temetni a Wii U konzolt

Az iparági források ismét okoskodnak, de a Nintendo újra cáfolt.

A Nintendo még tavasszal cáfolta azt a pletykát, miszerint Wii U konzol gyártása idén befejeződne. A Nintendo Switch leleplezése után azonban a pletyka csak úgy hirtelen újraéledt, mivel a Eurogamer állítása szerint pénteken gördül le az utolsó Wii U a gyártósorokról.

Hirdetés

A fenti cikkel el is indult a láncreakció, ami odáig vezetett, hogy a Nintendo az IT media számára elmondta, nem áll le a Wii U gyártása, azaz cáfolják a Eurogamer állításait. A vállalat azzal próbálta megerősíteni a gyártás folytatását, hogy az érintett médiának csatoltak egy listát a még érkező játékokról. Ez persze egy konzolnál nem sokat jelent, mivel a gyártás leállítása után is jöhetnek címek, amelyeket el lehet adni. Ugyanakkor most inkább valószínű, hogy a gyártás valóban tovább folytatódik, legalább ebben az üzleti évben, ami márciusig tart.

A Nintendo Wii U-t akár tovább is életben lehet tartani, mivel a híresztelések szerint a Nintendo Switch képtelen futtatni a korábbi konzolokra kiadott játékokat, míg a Wii U tulajdonképpen képes erre, így pusztán abból is lehet eladást generálni, hogy ez a gép egy olyan generációt zár le, amelyre rengeteg érdekes játék jelent meg. A rendkívül nagy tartalomkínálat miatt pedig a potenciális vásárlók érdeklődhetnek a konzol iránt, amelyből eddig 13,36 milliót sikerült eladni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés