Hirdetés

Kiakadtak a felhasználók a leggyorsabb Kaby Lake CPU melegedésére

Az Intel szerint ugyanakkor nincs baj, úgy működik a lapka, ahogy azt tervezték, és technikailag ez igaz is.

Az Intel Core i7-7700 és i7-7700K jelzésű processzorokat már hónapok óta meg lehet vásárolni, de van némi panasz rájuk. A leggyorsabb Kaby Lake CPU-k ugyanis esetenként kellemetlenül melegszenek, amit rengeteg oldalon keresztül panaszolnak a felhasználók az Intel fórumán belül, tulajdonképpen január vége óta.

A panasz lényegében annyi, hogy a processzor egy munkamenet kezdetén felmelegszik 90°C-ra is, és ezután a hőmérséklet elkezd ingadozni, amivel lépést tart a PWM-es ventilátor is, vagyis tényleges munka közben a ventilátor ciklikusan hangos lesz, majd újra halk, és ez így megy tovább. Tulajdonképpen mindegy, hogy mit csinál a felhasználó, sokan már kicserélték a kupak alatti pasztát is, vízhűtővel is próbálkoztak, de az eredmény ugyanaz, a processzor hőmérséklete felfut extrém tartományba és elkezd ingadozni.

Hirdetés

A felhasználók szerint a hőérzékelő szenzorral van gond, ami ehhez a hibához vezet, de az Intel szerint nincs semmi baj a Core i7-7700 és i7-7700K jelzésű processzorokkal, a tapasztalt működés teljesen tervszerű. A helyzet az, hogy az Intelnek gyakorlatilag igaza van ebben a kérdésben. Bár részletesen a felhasználóknak nem fejtették ki, de a Kaby Lake CPU-t nagyon agresszív frekvenciaskálázásra tervezték, emiatt a processzor megteheti azt, hogy egy rövid ideig felkapcsolja magát maximális turbóra (akár az összes magját), majd így dolgozik egy pár pillanatig, és amint eléri a hőmérséklet a 90°C-ot, a rendszer azonnal visszaveszi az órajeleket. Amint visszahűlt a CPU, gyakorlatilag ismét kezdődik ez a ciklus elölről. A beállított működés elsődleges célja az energiahatékonyság, ami első hallásra viccesnek tűnik, hiszen akkor fogyaszt a processzor a legtöbbet, ha a maximális órajelen üzemel, de valójában ekkor dolgozik is a leggyorsabban, így összességében jobban jár a hardver, ha ciklikusan emeli maximális turbóra az órajelet, mintha megpróbálná állandóan egy adott szinten tartani. Ilyen módon ugyanis hamarabb lehet végezni a munkával, és a munkavégzés alatti fogyasztás is valamival alacsonyabb lesz. A különbség persze nem biztos, hogy jelentős lesz, de ettől még előnyösebb az agresszív frekvenciaskálázás. Ez egyébként részben a Speed Shift technológiának is köszönhető, ami kihasználható a Windows 10 alatt. Maga a technológia a Skylake-ben mutatkozott be, de a Kaby Lake-ben lett nagyon agresszív a működése, így akár 15 ezredmásodperc alatt elérheti a maximális órajelet, miközben erre régebben 100 ezredmásodpercnél is több idő kellett.

Ráadásul ettől a működési modelltől a Kaby Lake CPU-nak nem lesz semmi baja. Szándékosan lassul vissza ugyanis 90°C-nál, mert 100°C a maximális határ, amikor már a rendszer durvábban fogja visszavágni az órajelet és a feszültséget, így gyorsabban fog visszahűlni.

A kupak alatti paszta cseréje és a vízhűtés esetenként azért nem válik be, mert maga a rendszer a beállítások miatt mindig arra törekszik, hogy érje el a 90°C-ot, tehát komolyan be kell ahhoz hűteni, hogy az agresszív frekvenciaskálázásra vonatkozó ciklus ne kezdődjön el. Ennek a módszernek egyébként valóban az a hátránya, hogy a hűtőn található ventilátor a hőmérsékleti maximumhoz közeledve nagyon felpörög, és emiatt egy pár pillanatra komolyabb zajt csap, majd újra visszaveszi a fordulatszámot, és tényleg nem kizárható, hogy ez a ciklikusan jelentkező zaj egy csendes környezetben nagyon zavaró tud lenni.

A Kaby Lake CPU-k tehát igazából nem működnek rosszul, maximum a korábbi processzorokhoz képest szokatlanul, de a tapasztalatok összhangban vannak azzal, amit az Intel eredetileg tervezett, vagyis hibáról nem beszélhetünk. Persze ezt technikai értelemben kell értelmezni, a kupak ragasztása továbbra is magas, és így a szilícium, illetve a fémkupak közötti hőátadás egyáltalán nem ideális, de ez sokkal inkább egy dizájnra vonatkozó probléma, nem hardveres hiba. Ennek ellenére ez is szerepet játszik abban, hogy nagyon extrém hőmérséklet-változással kell szembenézni egy-egy munkafolyamat megkezdésekor, ugyanakkor ezzel az Intel már nem fog tudni mit kezdeni. Legalábbis meglepő lenne, ha az összes Kaby Lake CPU-t visszahívnák ezért, tehát marad a kupaktalanítás, ha a felhasználó elfogadja az ezzel járó garanciavesztést. Erre egy egész jó szerkezet is van már.

Mindezek mellett a magas hőmérséklettől nem kell félni, a processzornak és az alaplapnak sem lesz tőle baja. A 90°C emberi léptékkel ijesztőnek tűnik, de a mai hardverek számára ez nem jelent komolyabb problémát. A hűtő szempontjából opció lehet egy combosabb, nem PWM-es megoldás, azzal egyenletes marad a zajszint.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés