Hirdetés

Kabócák segíthetnek a processzorok hűtésében

Sok cég és kutatócsoport foglalkozik a modern elektronikus eszközök hűtésével, hiszen a számítási teljesítmény növelésének egyik korlátját pont a nem kellően hatékony hűtőrendszer jelenti. Most a Duke Egyetem mérnökei egy olyan megoldáshoz nyúltak, amely egy, a kabócák által is „használt” fizikai jelenségen alapul.

Hirdetés

A kifejezetten a legforróbb elemek hűtését lehetővé tévő megoldás a hőcsövek alapját képező módszert teszi jóval hatékonyabbá, és koncentrálja a kialakuló meleg pontokra. Az eljárás azon alapszik, hogy amikor a vízcseppek összeolvadnak, az eredeti cseppek és az összeolvadás utáni csepp felületei közötti különbség arányában egy kevés energia szabadul fel (ez az energia-megmaradás törvényének köszönhető). Amennyiben az összeolvadás kellően hidrofób felületen megy végbe, akkor az eredmény az lesz, hogy a vízcsepp elpattan a felülettől. A kabócák esetében ez a jelenség a szárnyak tisztán tartását segíti, az elugró vízcseppek ugyanis a szennyeződéseket viszik magukkal, az elektronikus eszközökben azonban a felesleges hővel történhet ugyanez.


(forrás: Duke University) [+]

Ami a fizikai megvalósítást illeti, egy telített gőzt tartalmazó kamráról (vapor chamber) van szó, amelynek alját hidrofób réteg fedi, tetején pedig szivacsos burkolat van. A meleg oldal, amely ennél a szerkezetnél felül van, elpárologtatja a szivacsban lévő folyadékot, amely aztán az alsó részen kicsapódik – ez a folyamat pedig a hőcsövekben is megszokott módon nagy hatékonysággal szállítja el a felesleges hőt a hűteni kívánt egységtől. Az alsó felületen kondenzálódó folyadékcseppek aztán összeolvadnak, és elpattannak a felületről, egyenesen a szivacsos részre, ahol felszívódva újra rendelkezésre áll a hő által elpárologtatható folyadék.


(forrás: Duke University) [+]

A megoldásnak több előnye is van az eddig alkalmazott módszerekkel szemben: először is, több irányban is működik, szemben például a hőcsövekkel, amelyek csak hosszirányban hatékonyak. A Peltier-hűtőkhöz képest sokkal hatékonyabbak, ha egy nagy felületen véletlenszerűen kialakuló forró pontok hűtését kell megoldani.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Előzmények

  • Hatékonyan hűtő fólia

    Külső energiabefektetés nélkül az eddiginél jóval hatékonyabb hőleadást biztostó burkolatot készítettek műanyag fóliából.