Hirdetés
Egyes piaci elemzők máris a 2005. év egyik sikertermékének kiáltják ki az NVIDIA által gyártott, Athlon processzorok mellé szánt nForce4 lapkakészletet, nem is teljesen alaptalanul; a gyártó a decemberi megjelenés óta több, mint egymillió vezérlőt szállított le partnereinek. A tortából természetesen a mini-PC-ket gyártó vállalatok is ki kívánják hasítani a maguk szeletét, ennek megfelelően a Shuttle után a Biostar Microtech International is piacra kívánja dobni ebben a negyedévben nForce4 alapú barebone rendszerét – értesült a tajvani DigiTimes hírmagazin.
iDEQ 300P a bárpulton – forrás: Digital-Info.Net
A Shuttle SN25P modellszámot viselő XPC-jével versenyző iDEQ 300P típusú Biostar alaprendszer a hírek szerint egy PCI Express x16, egy hagyományos PCI és egy (többnyire vezeték nélküli hálózati kártyák fogadására alkalmas) mini-PCI bővítősínt nyújt, melyek közül utóbbi ritkaságnak számít ebben a piaci szegmensben. A Biostar kifejezetten játszani vágyó felhasználók számára fejlesztette az iDEQ 300P-t, ennek megfelelően az Intel-alapú megoldásokkal ellentétben a gépről elhagyták az FM-tunert, illetve a Microsoft Windows Media Center Edition szoftver sem a csomag része. Ezen felül a hírforrás rámutat, hogy az iDEQ 300P „áramszolgáltatója” a korábbi 250 helyett egy 300 watt teljesítményű tápegység lesz; a gyártó ezzel is azt kívánja jelezni, hogy az új barebone rendszert komoly erőgépek alapjául szánják.
A Biostar iDEQ 300P a rivális Shuttle termékéhez képest csaknem egy hónapos késéssel; a tervek szerint március közepén jelenik meg a piacon.