Hirdetés
Nem a Kolink az első márka, mely eszünkbe jut a különleges gépházakra gondolva, Big Chungus nevű új termékük azonban határozottan ebbe a kategóriába tartozik.
A nevének megfelelően combos, 668 x 651 x 336 mm-es és 16 kg tömegű egység E-ATX méretig képes alaplapok fogadására, belsejében pedig két 2,5”/3,5”-es, illetve két dedikáltan 2,5”-es meghajtó helyezhető el. Mint a képen is látszik, a fő attrakció persze a külső lesz, a dizájn ugyanis egy érdekes, hátsó éle felé dőlő hasábot formáz, melyet külön talp véd az eldőléstől. A sokféle, a mellékelt távvezérlővel vagy alaplapról is vezérelhető RGB fény a teljes egészében edzett üvegből álló burkolaton keresztül tud távozni, ezen burkolat pedig körkörös betekintést nyújt a bent összeépített konfigurációra, mely 335 mm hosszig tartalmazhat grafikus kártyát, 175 mm-ig processzorhűtőt és 220 mm-ig tápegységet.
A 240 eurós árat a gyártó sokféle kiegészítővel próbálja meg barátságosabbá tenni: a Big Chungus öt előre telepített 120 mm-es RGB-s ventilátorral érkezik, kapunk két LED-es csíkot és az említett távirányítós vezérlést, mely mindezeket kezelni képes. A csatlakozók listája egy-egy 3.1-es Type-C és Type-A, valamint két USB 2.0-s Type-A konnektorból és jackfoglalatokból áll.