Hirdetés

IFA 2010: szórakoztassunk az elektronikával!

A mai napon megkezdődött az 50. alkalommal megrendezett IFA 2010 szórakoztatóelektronikai kiállítás, melynek szokás szerint Berlin ad otthont. A rendezvény szeptember 8-ig tart, és rengeteg nagy gyártó képviselteti magát, bemutatva legújabb technológiáit és termékeit. Idén a fő téma a 3D lesz, hiszen az érintett cégek erősen tolják a fejlesztéseket ebbe az irányba bízva abban, hogy a vásárlóbázis az eddiginél nagyobb érdeklődést mutat majd a jövőben. Ettől függetlenül a látogatók többsége már most is a mobil megoldások felé kacsingat, és a táblagépek körül alakulnak ki a legnagyobb sorok.

Mobilarena néven ismert testvérlapunk már testközelből is megcsodálta a Samsung Galaxy Tab nevű masinát, ami egyelőre a rendezvény legérdekesebb terméke. Nem véletlen, hogy ehhez a készülékhez lehet a legnehezebben hozzáférni, mivel az érdeklődés meglehetősen nagy. A következő napokban további táblagépek bejelentése várható, melyek többségéről már korábban írtunk, de az eddig nem említett megoldások is bemutatásra kerülnek. Valószínűleg az NVIDIA Tegra 250-es SoC rendszerre épülő megoldások is feltűnnek, így végre kiderül, hogy mit is tud pontosan a sokat emlegetett fejlesztés.

Néhány kép megtekinthető az első napról galériánkban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés