Az IDC kiadta a globális PC-piacra vonatkozó legfrissebb előrejelzését, amely szerint szerint a PC-szállítások idén várhatóan 11,3%-kal csökkennek. Ez jóval nagyobb visszaesés, mint amit a piackutató vállalat az előző év végén jósolt, és nagyrészt abból adódik, hogy a memóriahiány miatt nehéz pontosan meghatározni az ellátási lánc korlátait, illetve a közel-keleti konfliktus is jelentős problémákat okoz az OEM-ek számára.
Hirdetés
Ryan Reith, az IDC Worldwide Device Tracker csoport alelnöke szerint az egész technológiai iparág, valamint sok más szektor is kontrollálhatatlan ellenszéllel néz szembe, miközben az iparági és geopolitikai események listája folyamatosan bővül. Ez szinte lehetetlenné teszi a döntéshozatalt, sőt, egyes ágazatokban a túlélést is.
Az IDC jelentése szerint a gyártók a helyzetet többféleképpen próbálják menedzselni, ezen belül a leginkább használt módszer az áremelés. Emiatt a fogyasztói termékek átlagos eladási árai gyorsan nőnek, ami segít majd abban, hogy a PC-piac összesített értéke azért 1,6%-os növekedést mutathasson, elérve a 274 milliárd dollárt.
A fentiek üzleti oldalról nem is hangzanak olyan rosszul, de fontos figyelembe venni, hogy a szállítások 11,3%-os csökkenésével kell az 1,6%-os értéknövekedést érteni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy olcsóbb PC-kből egyre kevesebb lesz.
Jitesh Ubrani, az IDC szakembere szerint a memóriahiány egészen 2027-ig fennmarad. Legelőszőr 2028-ban lehet majd számítani az árak enyhülésre, de a 2025-ös árszintek ekkor sem állnak vissza. A piackutató cég inkább egy új normát vár ebből a szempontból, szerkezetileg magasabb átlagos eladási árakkal, ami hosszabb távon kompenzálja a kereslet mérséklődését.
![]()
(forrás: IDC) [+]
Az IDC friss diagramja szerint a PC- és tabletszállítások arányaiban nem változnak jelentősen a következő években, vagyis az egyes piacok hasonló mértékben csökkenhetnek és növekedhetnek. A jelenlegi előrejelzés szerint még 2030-ban sem lesz elérhető a 2025-ös szállítási mennyiség, az átlagos eladási árszint pedig érezhetően magasabb marad.
