Működik az IBM villámgyors memóriája

Az IBM kutatói elkészítették az ún. versenypálya- (racetrack) elvű memória működő prototípusát, és ezzel bizonyították, hogy az elmélet a chipgyártás hagyományos módszereivel átültethető a gyakorlatba. A 256 bit tárolására képes chip elsőként tartalmaz minden szükséges komponenst integrálva.

Hirdetés

A racetrack-elv lényege, hogy az adatokat egy nanoméretű permalloy (vas–nikkel ötvözet) vezetéken tárolják úgynevezett mágneses doméneken. Csak érzékeltetésképpen: egy ilyen vezeték körülbelül ezerszer vékonyabb egy emberi hajszálnál. A technológiát hét éve kutató IBM már korábban bizonyította, hogy a mágneses domének a spintronika eredményeinek felhasználásával valóban használhatók adattárolási egységekként. (A „spin” az elemi részecskék belső impulzusmomentumát jelenti, melynek a mágneses térrel azonos vagy ellentétes irányú, lefelé vagy felfelé mutató állapota megfeleltethető a tranzisztor be- vagy kikapcsolt állapotának, a bináris 0 vagy 1 értékeknek.)

A vezetékben az adatokat tároló domének elektromos árammal mozgathatók nagy – több száz km/h-s – sebességgel az író- és olvasófejek előtt: itt tehát nem ez utóbbiak mozognak, mint a merevlemezekben, hanem az adatok. Az egyik nagy kihívást az elektromos impulzusok precíz irányíthatósága és az adatok pontos pozicionálása jelenti.

A kutatók által bemutatott chipprototípus 256 darab, 1 bit tárolására képes racetrackből áll, a vezetékek 10 mikrométer hosszúak, „vastagságuk” 20 nanométer. A vállalat hangsúlyozta, hogy az eszköz nem az adatsűrűség, hanem az írás és olvasós megvalósíthatóságának demonstrálására szolgál. Ahhoz, hogy több adatot lehessen mozgatni a vezetékben, más anyagokkal kell kísérletezni – ismerték el.

Az IBM elképzelései szerint e technológiával a maiaknál százszor több adat lenne tárolható adott területen, jóval alacsonyabb fogyasztás mellett. A várakozások szerint egy ilyen memóriában egy bit véletlenszerű elérési ideje 20-32 ns körül lenne, miközben az eszköz a flashmemóriáknál jóval tartósabb, sok milliószor újraírható.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények