A Hitachit aligha kell bemutatnunk bárkinek is - az ExcelStor neve azonban még meglehetősen ismeretlenül cseng. Az ExcelStor a kínai Great Wall társaság leányvállata.
A két cég között nemrég megkötött licenszmegállapodás lényege, hogy az ExcelStor gyártani és saját neve alatt forgalmazni fogja a Hitachi 3,5-colos Deskstar-7K250 típusú winchesterének 40 és 80 GB-os változait. A háttértárolók 7200 RPM-esek, és a dél-kínai Shenzenben készítik majd őket, az ExcelStor több, mint ezer embert foglalkoztató üzemében.
A Hitachi és partnere nem titkolt célja, hogy olcsó merevlemezekkel áraszthassák el az egyre növekvő kínai piacot. 2002-ben Kínában 25 százalékkal nőtt a winchesterek piaca. A Hitachinak egyébként nem ez az első terjeszkedési lépése; a cég 2002 decemberében megvette az IBM háttértároló-fejlesztő részlegét. A Great Wall és az IBM már korábban is üzleti kapcsolatban állt egymással.
Hitachi merevlemezeket gyárt az ExcelStor
Hirdetés
![](http://cdn.rios.hu/dl/pr/7246.jpg)
SENIOR PHP programozót keresünk
PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk
Azóta történt
-
Kína - 50 milliárd dollár IT-befektetés
Nyugodtan mondhatjuk, hogy befektetési láz tört ki Kína kapcsán a számítástechnikai cégek körében.
Hír 4
-
Seagate CE-merevlemezek
A Seagate megkezdte az új, speciális háttértárolóinak kiszállítását nyolc vezető digitális videorekorder-gyártóhoz.
Hír 26
-
Adatmentő winchesterek a Maxtortól
Berlinben, az IFA-kiállításon mutatta be legújabb külső merevlemezeit a Maxtor.
Hír 11
Előzmények
-
2,5-colos külső merevlemezek a Transcendtől
Mobil eszközök számára lehetnek ideálisak a Transcend új, külső winchesterei.
Hír 5
-
Bemutatkozott az első soros SCSI rendszer
A Maxtor és a Seagate egy-egy HDD-jét vezérelte az LSI Logic SAS-interfésze.
Hír 11
-
Strapabíró műanyag borítású merevlemez
Az ismeretlenül csengő Ixpact cég alapos csomagolásba kezdett.
Hír 44
Percről percre
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Szilícium-szén teleppel készül a Galaxy S26
ma Végre haladhat a korral a Samsung, nagy akkumulátorsűrítéssel készül Dél-Korea.
Akciógombban gondolkodhat az Oppo is
ma A csúsztatható hangerőállító helyett az iPhone-hoz hasonló gomb kerülhet az Oppo Find X8 Ultra keretére.
Ennyibe kerülhet a Xiaomi Watch S4 európai változata
ma Valószínűleg Barcelonában, az MWC-n fogja bejelenteni a márka hivatalosan is az óra érkezését az öreg kontinensre.
Kilenc képet osztott meg idő előtt az iPhone SE-ről a Spigen
ma Élesítették az új iPhone SE-hez a termékoldalt az egyik legnagyobb tokgyártó weboldalán, valakire nagyon mérgesek lehetnek most az irodában.
Megkapta az FCC engedélyeit a Galaxy A36
ma Megerősítést nyert a 25 wattos töltés, a Geekbench Qualcomm lapkáról árulkodik.
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Több OnePlus kapott új OxygenOS 15-ös frissítést
ma A Nord 3, a Nord 4 és a 13R is jelezhet, friss csomag telepíthető.