Hirdetés

Elsőként dob piacra négymagos Bay Trail Mini-ITX alaplapot a Gigabyte

Nemrégiben több gyártó is bemutatott integrált, kétmagos Bay Trail SoC-cal ellátott Mini-ITX alaplapot, de szerencsére nem kellett sokat várni az első négymagos példány megjelenésére sem. Elsőként a Gigabyte J1900N-D3V jelzésű alaplap érkezik, melynek típusszáma alapján könnyen kitalálható, hogy az Intel négymagos, 2 GHz-re állított Celeron J1900 SoC-a alkotja a lelkét. Emellé két SO-DIMM modult állítottak hadrendbe, ami összesen 8 GB-nyi DDR3 RAM fogadására képes. Érdekességet igazából a bővíthetőségnél találhatunk, az alaplapon ugyanis PCIe sín helyett egy "kommersz" PCI foglalatot találunk, ami mellé egy mini-PCIe fért már csak el.


[+]

Nem csak a PCI port az egyetlen, ami arról tanúskodik, hogy ezt az alaplapot nem teljesen a végfelhasználók számára készítették: a hátoldalon két soros port, az alaplapon pedig LPT port kivezetés is található, tehát inkább kioszkokban, terminálokban lelhet otthonra a termék. Persze ettől függetlenül nem kell lemondani az USB 3.0-s kivezetésekről és Gigabit Ethernetről sem, előbbiből négy, utóbbiból pedig kettőt is kapott, illetve két SATA 3 Gbps fogadja az adattárolókat. HDMI kivezetés nem kapott helyet, csak DVI és analóg D-Sub kivezetésekkel operálhatunk.


[+]

A Gigabyte hivatalos árat nem adott meg a J1900N-D3V alaplapra, de a német webshopok árlistája alapján 89 euró körüli árra van kilátás.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés