2016. október 1., szombat

Fujitsu blog: bemutatjuk az Esprimo D számítógépcsaládot

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A kompakt asztali számítógép álló és fekvő helyzetben egyaránt megállja a helyét, és már Skylake processzorral is kapható.

A Fujitsu notebookok és tabletek mellett vállalati felhasználásra szánt asztali számítógépekből is széles skálát kínál, melyek Esprimo néven futnak. A gyártó három felhasználási kategóriába sorolja a konfigurációkat teljesítményük és funkcióik alapján. Az Esprimo D család talán a legsokoldalúbb, ugyanis emellett, hogy mind a három fejlettségi csoportban megtalálható, álló és fekvő formátumban is bevethető az irodában. A 10 literes, SFF formátumú ház alapterülete fekve 332 x 338 mm, magassága 89 mm, így kényelmesen elfér akár a monitor alatt is, de igény szerint az opcionális lábakkal oldalra fordítható, ilyenkor jelentősen csökken az általa foglalt terület.


[+]

Az Esprimo D konfigurációi már elérhetőek hatodik generációs Core i processzorokkal is, melyekből az asztali LGA1151 foglalatosakat szerelik be legfeljebb 65 wattos TDP-ig. Ebbe pedig már nem csak a kétmagos Celeronok, Pentiumok és Core i3-ak, hanem a négymagos Core i5 és i7 lapkák is beleférnek, így nem leszünk teljesítmény híján.

Az alapszintű Esprimo D556-ba Intel H110 chipkészletes alaplap kerül, ebbe két DDR4 memóriamodult tehetünk, így maximálisan 32 GB lehet a memória. Bővítőkártyákból félmagasakat fogad a rendelkezésre álló PCI Express 3.0 x16, PCI Express 2.0 x4 (fizikailag x16 hosszú) és PCI Express x1 csatoló, SATA 3.0 aljzatból pedig három van. Grafikus kártyák terén NVIDIA megoldások, konkrétan GeForce 605, GeForce GTX 745 és Quadro NVS 315 közül választhatunk.


[+]

Meghajtókból egy vékony 5,25 hüvelykes külsőt, egy-egy 3,5 és 2,5 hüvelykes belsőt telepíthetünk, illetve van lehetőség a 3,5 hüvelykes hely kívülről való elérésére (például kártyaolvasónak). Az összesen tíz USB csatlakozóból négy darab gyors, USB 3.0-s, közülük kettőt az előlapon vezettek ki további két USB 2.0 kapu, illetve hang ki- és bemenet társaságában. Az alaplapi Gigabit Ethernet adapter Realtek RTL8111G chipes, de opcionálisan kérhető PCI Express x1 csatolós Wi-Fi, valamint Bluetooth modul is.


[+]

Egy szinttel magasabban, a fejlettebb kategóriában az Esprimo D756-ot kapjuk, ami szintén Skylake-alapú, de itt már Intel Q150 vezérlőchip ül az alaplapon. A memóriamodulok száma négy, így akár 64 GB DDR4 RAM-ot is bekonfigurálhatunk, az adattárolási lehetőség pedig egy M.2-2280-as SSD foglalattal bővült az előbb részletezett konfigurációhoz képest. A PCI Express x1 buszok száma kettő, a Realtek Ethernet adapter helyett pedig Intelt alkalmaztak. Már az alap Esprimo D556 is kérhető különösen magas hatásfokú táppal, de a D756 ezen a téren is többet tud: a D756/E94+ jelzésű modell áramforrása feles terhelésen 94%-os hatásfokra képes, és már 10%-os terhelésen is eléri a 86%-ot.


[+]

A csúcskategóriás Esprimo D956 még egy fokozattal komolyab alaplapi vezérlőt kapott, mégpedig az Intel Q170-et, így a vállalati vonalon jól kihasználható vPro platformot is támogatja. Ezt a fontos dolgot kivéve viszont technikai téren nem különbözik a D756-tól, viszont van két speciális változata. A magas hatásfokú táppal szerelt Esprimo D956/E94+ különlegessége a Zero Noise PC funkció, ennek köszönhetően alacsony terhelés mellett leállnak a ventilátorai, és ilyenkor némán dolgozik. Az Esprimo D956/LL változatot pedig még a szokásosnál is komolyabb tesztelésnek és minőségellenőrzésnek vetik alá, ugyanis 24/7, tehát megállás nélküli üzemre tervezték akár 40 °C-os környezetben.

Előzmények

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.