Állítólag jövőre a boltokba kerülhetnek a feltekerhető OLED tévék

Idén mutatták be a prototípust, és a pletykák szerint 2019-ben már meg is lehet venni.

A CES 2018 esemény egyik legkülönlegesebb, legfigyelemreméltóbb terméke volt az LG által bemutatott, feltekerhető OLED kijelző. A prototípussal a vállalat remekül demonstrálta a technológiában rejlő lehetőségeket, és már ott szóba is került, hogy valamikor jó eséllyel a kereskedelmi forgalmazásig is eljuthat egy ilyen modell.

Nos, a pletykák szerint erre a vártnál hamarabb sor kerülhet. Az Engadget értesülései alapján ugyanis a következő év elején bemutatkozhat az a verzió, amely később, de még az esztendő folyamán a boltokba kerülhet. Ez eléggé hihetetlenül hangzik, mindenesetre két hónap múlva okosabbak leszünk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Hirdetés