A Corning némi meglepetésre bejelentette a Gorilla Glass 5 konstrukciót, amely a korábbi negyedik generációs opcióhoz képest még többet bír ki. A nyári bejelentés a cégtől szokatlan, hiszen általában az év elejét használják fel erre a célra, de túl nagy jelentősége ennek nincs, így érdemes inkább magával az újdonsággal foglalkozni.
Hirdetés
A Gorilla Glass 5 a Gorilla Glass 4 alapvető továbbfejlesztése, így az alapvető specifikációk az elődöt követik, de jóval strapabíróbb formában. Mint ismeretes a korábbi verziónál a Corning azt mérte ki, hogy az 1 méter magasról, kijelzővel lefelé történő becsapódások 80%-nál a teljesen sértetlen maradt az üveg. A Gorilla Glass 5 esetében már 1,6 méter magasból leejtve is hozható az előbbi érték, így még erősebb konstrukcióval állunk szemben.
A Corning szerint az 1,6 méteres magasságnak ráadásul komoly jelentősége van, ugyanis a vállalat, felhasználói visszajelzésekből rögzített statisztikái szerint a mobil eszközök nagy részét az emberek nagyjából vállmagasságból ejtik el, ami tulajdonképpen még a magas embereknél is hozzávetőleg 1,6 métert jelent.
A Gorilla Glass 5-öt a mai naptól kezdve szállítja a Corning a megrendelőknek. Várhatóan az idei évben érkezik majd olyan mobil eszköz, amely beveti a konstrukciót.