Hirdetés

Elérhető lesz a Vulkan API a Nintendo NX-en?

A Nintendo még idén jelentette be, hogy NX kódnéven fut a cég legfontosabb projektje, amely egy 2016-ban érkező új asztali konzol lesz. Erre vonatkozóan a fejlesztők már meg is kapták az előzetes dokumentációt, amely alapján dolgozhatnak a startra készülő programokon. Illetve az is kiderült már, hogy még idén elérhetők lesznek a Nintendo NX előzetes verziói.

Hirdetés

Általában egy nagyobb konzol startja előtt legalább egy évvel körvonalazza a gyártó, hogy a fejlesztők a start pillanatában milyen szoftveres alapokra számíthatnak. Persze ezek a jövőben fejlődhetnek, de a startra készülő játékok szempontjából nagyon fontos tudni, hogy mi az, ami biztosan elérhető lesz a konzolon. Információink szerint a legfrissebb kiadott dokumentáció tartalmazza a Vulkan API-ra való utalást is, ami azt jelenti, hogy a Nintendo NX a speciális, rendkívül alacsony szintű hardverelérése mellett egy szabványos API-t is támogatni fog.

Utóbbi a Nintendótól váratlan lépés, mivel a cég mindig is bezárkózott a saját API-jaira, de abszolút megmagyarázható egy ilyen döntés, mert ezzel megkönnyítik a fejlesztők munkáját annak érdekében, hogy kiadják a multiplatform játékaikat az NX-re.

A multiplatform játékok hiánya például a Nintendo Wii U egyik legnagyobb gondja volt, mivel a legtöbb kiadó egyszerűen úgy gondolta, hogy olyan mértékű befektetést igényelne a portolás, hogy azt a kiadott játék nem tudja úgy visszatermelni. A Nintendo NX esetében ez a költség elvileg jóval alacsonyabb lesz, és kisebb összeg mellett a legtöbb kiadó hajlandó kockáztatni, hiszen hosszabb távon azzal csak jól járnak, ha a PlayStation 4 és az Xbox One mellett lesz egy harmadik nagyon elterjedt konzol, amelyre játékokat lehet kiadni.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények