Hirdetés
A Marvell Technology és az Intel tegnap bejelentette, hogy aláírták az Intel kommunikációs és alkalmazásprocesszor üzletágának eladására vonatkozó szerződést. A főként az okostelefonokban, PDA-kban alkalmazott XScale processzorokról ismert divíziót a chipgyártó 1997-ben alapozta meg, amikor felvásárolta a Digital megfelelő részlegét, majd ezt követően több kisebb céget is. Bár pontos adatok nem ismertek, köztudott, hogy az üzletág mindvégig veszteségesen működött. Az első komoly csapást a 2000. évet követő iparági recesszió mérte rá, majd a lassan magára találó informatikai piacon az kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a chipgyártó óriás nem képes kellő rugalmassággal követni a szegmens rendkívül gyors ütemű változásait, ahol sok esetben kevésbé tőkeerős, de naprakész megoldásokat szállító vállalatok érnek el komoly sikereket.
„A jelen ügylet nagyszerű lehetőséget ad a Marvell számára arra, hogy hosszú távon vezető szerephez jusson a mobiltelefonok és a fogyasztói elektronikai cikkek beszállítói piacán” – nyilatkozta Sehat Sutardja, a Marvell elnök-vezérigazgatója. Az Intel kommunikációs és alkalmazásprocesszor üzletágában különböző területeken mintegy 1400-an dolgoznak; a tervek szerint ezen alkalmazottak számottevő hányada a Marvell alkalmazottjává válik. Az Intel a tervek szerint az eladási árat teljes egészében készpénzben veszi fel, azonban opcióval rendelkezik arra is, hogy a 600 millió dolláros vételárból 100 millió dollárt Marvell-részvények formájában szerezzen meg. A tranzakció lezárultával elképzelhető, hogy a Marvellnek egy egyszeri összeget kell fizetnie a megvásárolt, ám még le nem zárt kutatás-fejlesztési projektek fejében. Ezen összeg mértékét, már amennyiben lesz ilyen, még nem határozták meg. Az Intel a tranzakció pénzügyi kihatásaira vonatkozó információkat a későbbiekben hozza nyilvánosságra.
Amíg a Marvell új gyártási kapacitásokat nem tud szolgálatba állítani, az Intel továbbra is gyártja az aktuális, illetve a később piacra kerülő termékeket, ami biztosítja a szállítások folytonosságát, ezenkívül a Marvell bizonyos, egyebek mellett az ügyfeleket érintő kötelezettségeket is átvállal. A tranzakció az illetékes hatóságok jóváhagyása után, várhatóan 4–5 hónapon belül zárulhat le. Az Intel hangsúlyozta, hogy mivel az XScale alapját jelentő technológiákat közvetlenül az ARM Holdings PLC-től licenceli, ezeket a processzorokat továbbra is használhatja hálózati és tárolóeszközeiben. Az ügylet nem érinti az Intel által fejlesztett hálózati vezérlőket sem, így a Wi-Fi és WiMAX eszközök fejlesztése töretlen lendülettel folytatódhat tovább.