2019. augusztus 23., péntek

Útvonal

Hírek » PC/Barebone rovat

Dokkolható minigépek jelentenék PC jövőjét?

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az Indiegogo gyűjtés keretében a Tango PC biztosan megvalósul, de az ICE xPC nem áll túl jól.

Manapság a PC-s gyártók egyre többet keseregnek a piac visszaesésével kapcsolatban, de valójában nem igazán tesznek azért, hogy ezt megállítsák, vagy visszafordítsák. Mindmáig igen kevés, reálisan elfogadható koncepció született új kategóriák indítására, aminek egyrészt a sikertelenségtől való félelem is lehet az oka. Mindenesetre valamit érdemes tenni, mert világos, hogy az aktuális kategóriák már nem kínálnak extrákat, így a piaci figyelem is máshova fordult.

Abban sok elemző egyetért, hogy az asztali szegmensben is a miniatűr PC-k felé kellene elmozdulni. Ez így leírva egyszerűen hangzik, de valójában a gyártók korábban már csalódtak a miniatürizálást célzó koncepciók eredményeiben. Azt a kérdést azonban még senki sem tette fel, hogy a korábban bemutatott és részben megvalósult koncepciók mégis milyen extrát kínáltak, amitől sikeresek lehettek volna. A fogyasztás és a helyigény csökkentése együtt jár a miniatűr dizájnnal, de ez valóban akkora áttörés, hogy beindítsa a vásárlók fantáziáját? Van egyáltalán olyan koncepció, ami reálisan értékelhető irányt képvisel?

A mai világban az a szép, hogy ha a nagy gyártók nem mernek radikális irányzatokkal előállni, akkor azt megteszik a feltörekvő cégek. Erre hihetetlenül jó alapot biztosít a közösségi finanszírozás, mint például az Indiegogo is. A január elején elindult gyűjtések szempontjából a Tango PC és az ICE xPC koncepciók nagyon érdekes lehetőségeket mutatnak be a világnak. Lényegében dokkolható miniatűr PC-kről van szó, mely esetében mindkét cég a dokkolhatóra helyezi a hangsúlyt, ugyanis az érintettek szerint az aktuális koncepciók sikertelensége ide vezethető vissza. Ha már valami mini, akkor az legyen hordozható, ha pedig hordozható, akkor legyen egyszerűen beizzítható.

Hirdetés

A Tango PC és az ICE xPC lényegében ugyanazt a koncepciót valósítja meg. Az alapot a dokkoló adja, amire rá lehet kötni a beviteli eszközöket és a kijelzőt, vagy kijelzőket. Ez a része a termékeknek fix, és bár mérete miatt ezt lehetne hordozni, de funkcionalitása abban rejlik, hogy fogadja a tényleges mini PC-ket. Erre a dokkolóban egy speciális port van, melyre egyszerűen csatlakoztathatók a dokkolható mini PC-k.

Az alapötlet egyszerű. Mindenki zsebre vághatja a PC-jét, ami a külön is megvásárolható dokkolókkal bárhol bevethető. A Tango PC és az ICE xPC alapeleme, hogy maguk a számítógépek elférjenek a zsebben is, illetve akár menet közben is lecsatlakoztathatók legyenek, tehát ne kelljen várni a kikapcsolással, és az egyéb formaságokkal, amelyek csak az ember idejét vennék el. Utóbbit egy apró akkumulátor tenné lehetővé, ami kellő energiát biztosít ahhoz, hogy a termék hibernálja magát leválasztást követően.

Bár a koncepció a két terméknél ugyanaz, a gyűjtés meglehetősen érdekesen alakul. Az ICE xPC rendkívüli figyelmet kapott a sajtótól, így a vezető médiák beszámoltak róla, mindennek ellenére alig 10 000 dollár gyűlt össze a tervezett 300 000 dollárból. Van azonban még 16 nap, így ki tudja mi lesz a vége. Az ICE (Internet, Communication & Entertainment) többféle xPC rendszerben gondolkodik, így a Windowshoz Intel Atom, vagy akár Core processzort használtak volna, míg az Androidhoz valamilyen ARM-os megoldást. Mindegyik működött volna az asztali xAdapter dokkolóban, vagy az xPadben, ami tulajdonképpen egy tablet alap az érintőkijelzővel, illetve az akkumulátorral, és ehhez csatlakoztatható akármelyik xPC. Mindezt xTop és xKeyboard kiegészítők tennék teljessé, melyek az alapvető működéshez nem szükségesek, de extra kényelmet kínálnak az irodában, illetve a gépelés során.


ICE xPC

Az xPC első verziója operációs rendszer nélkül 259 dollárt kóstálna, amiben egy négymagos Intel Bay Trail platformos Atom SoC található, 4 GB memóriával és 64 GB-os SSD-vel. Ehhez természetesen ingyen jár egy dokkoló. A xPad modullal kiegészített verzióért operációs rendszer nélkül 449 dollárt kellene fizetni. Az előtelepített operációs rendszer természetesen növeli az árat, továbbá minden egyes extra xAdapter 49 dollár. Az árcédula is vállalható tehát, illetve a start – sikeres kampány esetén – az év közepén lesz.

A Tango PC nagyságrendekkel kevesebb hírverést kapott, viszont a sors különös fintora, hogy így is összegyűjtötte a 100 000 dolláros tervezett összeget és még 14 napig támogatható a kampány, tehát ez a termék már biztosan elkészül. Az ötlet egyébként ugyanaz. Szintén van egy dokkoló, ami önállóan 69 dollár lesz, illetve maga a Tango PC, aminek az ára 399 dollár. Ebben a gépben egyébként AMD A6-5200-as SoC APU található, ami jelenleg a leggyorsabb Kabini lapkára épülő opciónak minősül a négy darab 2 GHz-es órajelen üzemelő processzormagjával, és a GCN architektúrára épülő, Radeon HD 8400-as IGP-jével. Mindemellett 4 GB memória és 32 GB-os SSD található.


Tango PC

A Tango PC extrája, hogy bővíthető, így az egyetlen SO-DIMM foglalatba 8 GB-os DDR3-as memóriamodul is helyezhető, míg az mSATA SSD akár 512 GB-osra is leváltható, de a gyártó alapból kínál majd 128 GB-os opciót, persze az alapmodell áránál 79 dollárral drágábban.

A Tango PC startja tavasszal lesz, azon belül is leginkább az évszak vége felé.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.