Hirdetés

Egyre nagyobb kijelzőre vágyunk, de ...

Hirdetés

Az NDP DisplaySearch legújabb kutatása kilenc különböző, síkképernyős kijelzőre alapozó termékkategóriát vizsgált képátló szerint, mintegy 140 kijelző gyáregység által szolgáltatott adatokra alapozva. A napvilágra hozott tanulmányban a vállalat a 2010-ben, 2011-ben és az idei évben leszállított síkképernyős panelekkel számolt, és arra is kitér, hogy a rendelkezésre álló adatok, és felmérések alapján a jövő évben hogy alakulhatnak a felhasználók igényei, és ennek következtében a leszállított panelek átlagos méretei.

A közzéadott táblázatban látható számok nem okoznak meglepetést, jól láthatóan az évek óta fennálló trend, miszerint a vásárlók igénye az egyre nagyobb panelek irányába tolódik, idén sem változott (az asztali monitorok például egyenletesen teljesítettek eddig), leszámítva a notebookok szegmensét. Ez az a terület, ahol évek óta ezzel a folyamattal ellentétes irányú trendnek lehetünk szemtanúi, ami annak tudható be, hogy a gyártók egyre olcsóbban adják a kisebb kijelzővel szerelt, ezáltal kisebb méretű hordozható PC-ket.

Ezzel szemben a mobilok kijelzőjének képátlója – hála az okostelefonok villámsebes elterjedésének – meglehetősen nagy tempóban növekszik, jövőre már 3,3" lesz az átlag. Érdemes egy pillantást vetni a táblázat egyik régi-új szereplőjére, a még csak szárnyait próbálgató OLED TV-re, ami alapján arra számítanak az elemzők, hogy megjelennek a költséghatékony készülékek, ami viszont egyet jelent a kisebb képátlóval. Noha ezen a téren az ugrás 2010-hez képest nagy, de ez a szám folyamatában mégsem igazán releváns, hiszen egy olyan új technológiáról beszélünk ez esetben, ami sokáig gyerekcipőben járt és az áttörés előbb-utóbb elkerülhetetlen volt.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés