Csúcskompakt, másfeledik felvonás: érkezik az Olympus Stylus 1s

Hirdetés

Az Olympus tavaly ősszel jelentette be csúcskompaktjának, a Stylus 1-nek frissített verzióját, az 1s jelzésű masinát, ám az kevésbé volt örvendetes hír, hogy a vállalat csak a japán piacra szánta az új terméket. Most, azaz nagyjából fél évvel az akkori bejelentést követően változik a helyzet, tekintve, hogy a vállalat legfrissebb bejelentése szerint az Egyesült Államok piacán is elérhetővé teszi a gépet, és hamarosan ezt követi az európai megjelenés is.


[+]

Az 1s esetében tapasztalható változtatások nem nevezhetőek világújdonságnak, inkább óvatos frissítésről van szó csupán. Ennek megfelelően a képalkotásért felelős alkotóelemek, mint az 1/1,7"-es 12 megapixeles BSI CMOS érzékelő, a végig F2,8 fényerővell dolgozó 28-300 mm-es (22,4-510 mm ekvivalens) optika, a TruePic VI jelfeldolgozó stb megegyeznek a Stylus 1-ével. A frissítés részben a vázat és az akkut érintette, mellette pedig szoftveres újdonságokat pakoltak a gépbe. Lényegben nem történt más, mint újradizájnolták a markolatot felületét a biztosabb fogás érdekében, így már kevésbé csúszós, illetve nagyobb kapacitású akku került bele, amivel a CIPA mérésszabvány szerint 410 helyett immár 450 kép elkészítésére van lehetőség egyetlen feltöltéssel. Ezen változtatások nem befolyásolják a gép méretét, sem pedig a tömegét, azaz megegyeznek a Stylus 1 ezen paramétereivel.


[+]

Szoftveres téren újítás a focus peaking, a time-lapse mód, a "Small AF target" opció, és a step zoom is. A Small AF targettel a legapróbb részletekre fókuszálhatunk rá borotvaélesen a téma egy területén, míg utóbbi segítségével kilenc lépésben egyszerűen léptethető a nagyítás mértéke – ez jó szolgálatot tehet a hosszú zoomátfogás mellett. Emellett még a vezeték nélküli részlegen használható funkciókat okosították egy picit szoftveres úton, az Olympus Image Share program segítségével


[+]

Az Olympus Stylus 1s fekete színben április közepétől lesz elérhető 700 dolláros áron.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés