Hirdetés
Egyre kevesebb olyan termékkategória van, ahol a Cooler Master nem képviselteti magát. Az eleinte csak gépházaikról és hűtési megoldásairól ismert vállalat már a perifériák piacán is igen erős szereplőnek számít, legújabb ötletük pedig az, hogy a monitorok szegmensét is meg kellene hódítaniuk.
(forrás: TFT Central) [+]
A paletta első két tagjának az igen logikusan GM219-30 és GM219-35 névre keresztelt modellek tekinthetők, amelyek könnyen kitalálható módon 21:9 képaránnyal rendelkeznek, a VA panelek mérete pedig 30 és 35 hüvelyk. Bár egyelőre a részletes specifikációk publikálása még várat magára, annyit már most is tudni lehet, hogy a kisebb verzió felbontása 2560x1080, míg a nagyobbiké 3440x1440 pixel lesz, méghozzá rendre 200, illetve 120 Hz-es képfrissítési ráta mellett. Ugyan több részlet nem derült ki a panelekről, de nyilván nem a házak és a processzorhűtők gyártósorai mellé dobtak le még egy egységet, ahol a kijelzők repkednek le a szalagról, hanem ezeket külső partnertől szerzik majd be. A válaszidő 1 ezredmásodperc környékére várható, továbbá mindkét modell esetében adott lesz az egyelőre még tisztázatlan specifikációjú HDR támogatás. A monitorok támogatni fogják a VESA Adaptive Sync technológiáját, emellett a nagyobbik testvér még az AMD FreeSync 2 HDR hitelesítését is megszerezte. Érdekesség, hogy a monitorok talpa a gyártó logójára emlékeztet, így ennek saját tervezésű mivoltában biztosak lehetünk.
(forrás: TFT Central) [+]
A Cooler Master GM219-30 és GM219-35 startja az év végére várható, árazásuk rendre 400 és 1000 dollár körül lesz.