CES 2020: jönnek az Evoke szériás MSI noteszgépek

A hardverek mibenléte még képlékeny, de az biztos, hogy a masina tartalomgyártásra lesz kihegyezve.

Az MSI az Evoke brand bevezetésével útjára indította a tartalomgyártóknak szánt termékszériáját, melynek első képviselője a Radeon RX 5700-as Evoke videokártya volt. A gyártó most laptopokkal bővítené a palettát, és a sort nyitó modell dizájnjáról már csepegtettek némi információt: minimalista, masszív konstrukcióra számíthatunk.


[+]

Ez önmagában nem túl sok, főleg, hogy a vállalat nem árult el bővebbet az újdonságban dolgozó alkatrészekről, csak annyit jegyzett meg, hogy a noteszgép hardveresen is a tartalomgyártók által használt szoftverek igényeihez lesz igazítva. Ez jelenthet 10. generációs Comet Lake-H vagy AMD Ryzen 4000 (Renoir) processzorokat is, ahogy a dedikált GPU frontján is éppen olyan élénken él az RX 5500M Navi látképe, mint a GeForce RTX 20-as família Max-Q variánsainak kontúrjai. A komolyabb SKU-kban valószínűleg NVMe-s SSD-nek is szorítanak helyet, ám a bizonytalanság napjai hamarosan véget érnek, hiszen az MSI Evoke laposokról január 7-én lebbentik fel a fátylat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés