Hirdetés

MSI GT76 Titan notebook: az izomember visszatér

A tajvani gyártó Titan szériája mindig is a nyers erőről szólt – a legfrissebb modell sem okoz csalódást!

Bevezető, dizájn

Amikor évekkel ezelőtt megjelentek a kifejezetten játékosoknak szánt notebookok, a legtöbben inkább szörnyszülöttekként tekintettek rájuk. Nem is csoda, hiszen jobbára brutális méretű, agresszív külsejű, a vékony, könnyű és mobilis trendekkel homlokegyenest szembemenő eszközökről volt szó. Többek között élen járt ebben az MSI a Titan szériával, mely például 2015-ben teljes magasságú mechanikus billentyűzettel, 18”-es kijelzővel és adott esetben SLI-be kötött GTX 980M-mel csalogatta ki a forintokat a pénztárcákból. Mindehhez persze 5 cm-es vastagság és 4,5 kg fölötti tömeg tartozott, úgyhogy nem sokan voltak, akik ezt a noteszgépet választották napi munkaeszközként.

Hirdetés

Ehhez képest az utóbbi pár évben – főleg, de nem kizárólag az NVIDIA Max-Q megoldásának köszönhetően – divat lett minél vékonyabb gépházakat gyártani, a Razer, az ASUS vagy éppen az MSI is igyekszik ilyenekkel piacon lenni. A fizika ellen azonban nehéz harcolni, így a karcsúságért az elérhető teljesítménynél fogunk fizetni, az ilyen „gaming ultrabookok” hajlamosak a throttlingra, még úgy is, hogy az eleve visszafogott Max-Q szériás GPU-kat találjuk bennünk. Nos, az MSI ígéri, hogy tesztünk főszereplőjével nem lesznek ilyen gondok, ahogy a Computexen is láttuk, 11 hőcsővel dolgozó hűtőrendszer hivatott hidegen tartani az asztali processzorra és RTX 2080-ra építkező rendszert.

Külalak

Az MSI Titanok sosem voltak filigrán alkatok, és ugyan a GT76 az elődökhöz képest azért valamennyire visszafogottnak minősíthető, a megcélzott termékkategóriát nem tudja letagadni. Ízig-vérig gamer dizájnt kapunk tehát, a sebességet és erőt kihangsúlyozó vonalakkal, több RGB fényben pompázó betéttel. Az utóbbiakból az alsó rész elejére és oldalára kerültek nagyobb darabok (a billentyűzet mellett, természetesen), a logó azonban valami csoda folytán nem kapott ebből.


[+]

Nem lesz könnyű dolga annak, aki ezt a noteszgépet a vállára veszi majd, hiszen 4,2 kg-ot és egy 397 x 330 x 42 mm-es gépet kell a táskába gyömöszölni. A szélesség egyébként elsősorban a kijelző méretének köszönhető, hiába az oldalanként mindössze 6 mm széles keret, a 17,3”-es panelnek kell a hely. Hátrafelé is igen komoly túlnyúlása van a gépháznak, a zsanérok mögött még több mint 7 cm-t találunk belőle, amire a hűtőrendszer miatt van szüksége a Titan GT76-nak.

Kissé túlbonyolították a tápcsatlakozást
Kissé túlbonyolították a tápcsatlakozást [+]

És ez még csak a kezdet: az MSI elég szürreális tápmegoldást készített, hiszen a Titan GT76 működéséhez két darab 230 wattos tápegységre lesz szükség, melyeket egy közösítőn keresztül kell a notebookkal összekapcsolni. Az, hogy két tápot kell hordanunk, önmagában még nem különleges ebben a kategóriában, de az már igen, hogy az MSI ezt alaposan túlbonyolította: először a tápvezetékeket kapcsolta össze, majd ezekhez még egy különálló adaptert is mellékelt.


[+]

Visszatérve magához a notebookhoz, a gépház igényes kivitelt kapott, a kijelző fedele és a csuklótámasz is láthatóan fémből van, az alsó burkolat azonban műanyag maradt. Az összeszerelés, a felhasznált anyagok minőségi hatást keltenek.


[+]

Hátára fordítva a gépet sem egy megszokott, unalmas felületet látunk, a fő helyen egy hatalmas szellőzőrács terpeszkedik, betekintést engedve a hűtőrendszerre. A szilárdságot itt hosszanti merevítők hivatottak javítani, a burkolat pedig könnyen eltávolítható (esetünkben ezt csak a garanciát óvó matrica miatt nem tettük meg), viszont bővítést megkönnyítő nyílásokat nem találunk. Felhívnánk még a figyelmet a gép eleje felé található rácsra, mely mögött a Dynaudio hangrendszerének „mélysugárzója” terpeszkedik.


[+]

A Titan GT76 csatlakozókínálatát végignézve nem maradhat hiányérzetünk, hiszen kapunk négy USB 3.1 Gen2 portot Type-A formátumban, illetve egy ötödiket Type-C konnektorral, mindezek mellett pedig még egy Thunderbolt 3, egy mini DisplayPort és egy HDMI kivezetés is rendelkezésre áll. Nem hiányzik a 2,5 Gbps-es Ethernet és a kártyaolvasó sem, igaz, ez utóbbi „csak” micro SD formátumú.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés