Hirdetés

CES 2015: a VESA az utolsó pillanatban is javított az Adaptive-Sync technológián

Az idei CES a monitorok szempontjából a VESA Adaptive-Sync technológiájáról szól, hiszen több monitorgyártó is bemutatta saját megoldását vagy megoldásait.

Hirdetés

A korábbi adatok alapján viszont eredetileg a CES lett volna a tényleges start dátuma, de úgy néz ki, hogy erre még pár hetet várni kell. A VESA konzorciumtól származó információink alapján erre jó okuk volt, ugyanis még az utolsó pillanatban is javítottak a technológián egy felhasználói igénynek eleget téve.

Az első linkben látható, hogy maga az Adaptive-Sync a konkurens G-Synchez hasonlóan frekvenciatartományokkal működik. Ez a VESA megoldása esetében 9-60, 17-120, 21-144 és 36-240 Hz közé eshet, míg az NVIDIA technológiája 30-144 Hz között üzemel. A VESA természetesen ezt nem tekinti szentírásnak, így a monitorgyártó olyan tartományt választ, ami jó az adott panelnek, de ezt úgyis fel fogják tüntetni az érintettek az adott monitor specifikációjában.

Az Adaptive-Sync ugyanakkor kiegészült egy extra szolgáltatással. Mivel maga a szinkronizáció normál módban tartományokhoz kötött, így a futtatott játékprogram esetében az egész korlátozza a képkockák számításának sebességét. Például egy 144 Hz-es kijelző esetében a program is maximum 144 képkocka/másodperces sebességgel fog futni. Ez alapvetően nem gond, de viszonylag sok játékos kérte a konzorciumot, hogy ha lehet, akkor ezt a limitációt oldják fel.

Ez igazából nem logikus kérés, mert ennél nagyobb frissítésnek valójában nincs igazán értelme, de sajnos az a valóság, hogy pár többjátékos módra kihegyezett játék sokszor hibásan van megírva, így például egy bizonyos képfrissítés felett nagyobbat lehet ugrani, illetve gyorsabban lehet futni. Számos régebbi Call of Duty és Counter-Strike verzió tartalmazza ezt a legális csalást és ezek még mindig népszerűek. Ugyanakkor a képfrissítésnek 200-300 képkocka/másodpercnek kell lennie, amit ezekkel a szinkronizációs technikákkal nem lehet elérni.

A VESA meghallgatta az igényeket és a normál Adaptive-Sync mód mellé beépítettek egy alternatív módot is, amely ugyanúgy működik, mint a normál opció, tehát a támogatott tartományban szinkronizál, de megengedi, hogy a játék olyan sebességgel fusson, amilyennel a felhasználó akarja. Ha az 300 képkocka/másodperc, akkor annyi, de az Adaptive-Sync tartomány alatt és felett képtörésekkel kell számolni. Persze ez nagy sebességnél nem jelent igazán problémát, és a tartományon belül a szinkronizálás megtörténik.

A VESA szerint ezt a módot nagyon egyszerű lesz beállítani az Adaptive-Sync ugyanis továbbra is értelmezi a vertikális szinkron fogalmát. Ha az be van kapcsolva, akkor az Adaptive-Sync normál módban működik, vagyis nem fog engedni a panel frissítési sebességénél nagyobb futtatási sebességet. De az alternatív módhoz egyszerűen csak ki kell kapcsolni a vertikális szinkront és azonnal az egekig emelkedhet a képkocka/másodpercre vonatkozó érték, miközben az Adaptive-Sync hatása a frissítési tartományon belül ugyanúgy megmarad.

A VESA azt is elmondta, hogy a piacra kerülő monitorokat már azzal a firmware-rel szállítják, amellyel ez a lehetőség működni fog, de az alternatív módot a grafikus vezérlőhöz biztosított grafikus meghajtó szoftveres implementációjának támogatnia kell. Információnk szerint a FreeSync implementáció támogatja.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • VESA

Azóta történt

Előzmények