Hirdetés

CES 2015: tíz Adaptive-Sync technológiát használó monitor jön

A VESA és az egyesület partnerei a CES-re ígérték az Adaptive-Sync technológiát használó monitorokra vonatkozó bejelentéseket, és ez lényegében meg is történt. A szabványos dinamikus képfrissítést lehetővé tevő megoldásra első körben az LG, a Samsung, a BenQ, a Nixeusm és a Viewsonic épít összesen 10 darab modellel, de a tervek szerint ez a szám az év végére a többszörösére nő, így biztosan lesz választék.

Hirdetés

Az érintett cégek elmondták, hogy hosszabb távú tervekben az Adaptive-Sync technológia teljes elterjesztése szerepel, ugyanis a VESA szabványa nem licencköteles, minden új panellel és OSD technológiával kompatibilis, továbbá támogatja a skálázást is. Emellett az MStar, a Novatek és a Realtek fejlesztés alatt álló vezérlőinek is állandó eleme lesz, így maximum csak firmware-ben lehetne kiiktatni, de annak a monitorgyártók szerint nem lenne értelme, mert a technológia manuális letiltása extra költségeket vonna maga után a különálló firmware kódok fejlesztése és tesztelése szempontjából.

Az Adaptive-Sync minden kijelző esetében a DisplayPort 1.2a interfészen keresztül érhető el. Az egyes termékekről az AMD készített is egy kisebb táblázatot az Adaptive-Sync módban támogatott maximális felbontásokról és frissítésekről:

A VESA Adaptive-Sync technológiáját támogató kijelzők a CES-en
Gyártó Típus
Kijelző mérete
Felbontás Maximális frissítés
BenQ XL2730Z
27" 2560x1440 144 Hz
LG 29UM67 29" 2560x1080 75 Hz
LG 34UM67
34" 2560x1080 75 Hz
Nixeusm NX-VUE24 24" 1920x1080 144 Hz
Samsung UE590
23,6" / 28" 3840x2160 60 Hz
Samsung UE850 23,6" / 28" / 31,5" 3840x2160 60 Hz
ViewSonic VX2701mh
27" 1920x1080 144 Hz

Megtudtuk, hogy a gyártók a fenti monitorokból bármikor biztosítanak termékmintákat az Adaptive-Sync technológiát támogatni kívánó érdeklődőknek. Ez a Samsung és az LG szerint fontos szempont, ugyanis az említett cégek a jövőben semmi mást nem fognak támogatni csakis a VESA szabványát. Mindemellett az érintettek azt is elmondták, hogy már tesztelés alatt van az Adaptive-Sync első implementációja a többmonitoros konfigurációkhoz, tehát a rendszer ebben a formában is üzemképes, csak véglegesíteni kell a szoftvereket.

A iiyama is bejelentette, hogy már a boltokba került a ProLite B2888UHSU-B1 jelzésű, 4K-s kijelző, amely hardveresen támogatja az Adaptive-Sync technológiát, de egyelőre ez még nincs aktiválva. Ugyanakkor a cég felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy ha elérhető lesz a végleges firmware, akkor garanciális keretek között azt beletöltik a már megvásárolt kijelzőkbe, vagy ha ez hosszú folyamat lenne a földrajzi távolság miatt, akkor küldenek egy új, előre felfrissített monitort, így a felhasználónak csak vissza kell juttatnia a cégnek az eredeti modellt.

Fontos kiemelni, hogy a monitorgyártók a szabványos technológia használatával nagyjából 100-130 dollárt spórolnak meg termékenként a nem szabványos technológiához viszonyítva, és érdekes módon egyik gyártó sem szeretné ezt extra profitba átfordítani, vagyis inkább a gyors terjedést tartják szem előtt. Természetesen ez is egyfajta üzlet, hiszen általánosan jót tesz majd a piacnak, ha a felhasználók elsősorban az Adaptive-Sync technológia miatt új kijelzőket vesznek. A gyártók a startot az év első felében tervezik.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés