Hirdetés

CES 2015: a Samsung standján a tévék vitték a prímet

Hirdetés

A Samsungtól évek óta azt várja el mindenki, hogy a nagy kiállításokon a televíziókra helyezze a hangsúlyt, és persze, ha lehet, azok közül a legérdekesebb, legizgalmasabb darabokra. Mivel a vállalat évek óta az iparág leginnovatívabb piaci szereplői közé tartozik, ezért általában van miből válogatni. Nem volt ez másként az idei CES-en sem.


[+]

A jelek szerint az idei év a Samsungnál a kvantumpontos tévékről fog szólni. Az általuk S'UHD-nak (ez egész jó név egyébként az embernek önkéntelenül is a Szuper UHD jut róla eszébe, vagy hát nekem személy szerint ez ugrott be) nevezett panelek elméletileg minden korábbinál gazdagabb színskála megjelenítésére képesek, és a cég állítása szerint a kép minőségét tekintve, még az OLED modellekkel is képesek felvenni a versenyt.


[+]

Emellett kiemelt figyelmet kapott az új Tizen alapú okostévé rendszer is, amely az idei készülékekben debütál. Természetesen nem feledkeztek meg a cég nagy büszkeségének számító hajlítható, LED háttérvilágítású LCD tévékről sem. Ezek ugyan nem számítanak totálisan egyedinek, hiszen ma már más gyártók kínálatában is megtalálhatóak az ilyen típusú kijelzők. De azért még mindig képesek felkelteni a figyelmet, elsősorban azért, mert rendkívül látványos, ahogy ívbe kanyarodik a képernyő.


[+]

A tévék mellett azért jutott hely a monitoroknak, üzleti kijelzőknek is. A hajlított kialakítás ebben a szegmensben is egyre inkább teret nyer, de azért a cég szerencsére még a hagyományos eszközöket sem küldte nyugdíjba. A választék óriási, és jó látni, hogy a Samsung továbbra is komoly erőket mozgósít meg, hogy megerősítse pozícióit ebben az iparágban is.


[+]

 

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés