CES 2014: Acer notebookújdonságok az év elejére

Az Acer nem kevés újdonságot hozott a Las Vegas-i kiállításra, melyek között notebookok és tabletek is vannak szép számmal. A noetbookok között keresgélve a gyártó csak két újdonságot hozott, az V5-561P notebookot és az immáron sokadik ráncfelvarráson átesett S3-at.

Az S3 egy eléggé sikeres koncepció, hiszen az első szériát 2011-ben mutatták be, és minden évben tudtak rajta annyit módosítani, hogy továbbra is érdekes maradjon, miközben a főbb jellegzetességek nem, vagy csak kissé változtak. A 2014-es modellnél is lényegében egy alapos külső-belső kozmetikázásról van szó, hiszen a 13,3 colos méret, a vékony (17,8 milliméter) és könnyű (1,67 kg) felépítés, a változó nyomatékkal rendelkező zsanérrendszer, valamint a TwinAir hűtőrendszer megmaradt az első generációtól kezdve, és ezek mellé sorakoznak fel az újdonságok.


Acer Aspire S3-392 [+]

A mostani CES-en bemutatott gépet viszont már láthattuk korábban – nem máshol, mint a 2013-as Computex-en! Érdemes megjegyezni, hogy a termék akkor nem került forgalomba, azaz a csak most vett hivataloson rajtot az USA-ban és az EMEA régióban, így hamarosan idehaza is megvásárolható lesz 999 eurónak megfelelő magyar fizetőeszközért cserébe. Ami pedig az újdonság felépítését és paramétereit illeti, a Computex-en látottakhoz képest nincsenek lényeges változások, így a érdemes elolvasni az akkor íródott, meglehetősen részletes összefoglalónkat.

A másik újdonság notebook fronton a 15,6 colos Aspire V5-561P, melynek alapjául Haswell alapú Intel processzorok szolgálnak legfeljebb 16 GB RAM mellett, míg a grafikus megjelenítést a hozzájuk párosított dedikált AMD Radeon R5 és R7 VGA család tagjai végzik (egyelőre pontosabban nem definiálták az itt elérhető típusokat). A megjelenítést az említett 15,6 colos képátlójú, tízujjas érintős megjelenítőre bízták, mely sajnos továbbra is csak HD felbontást (1366x768 pixel) kínál. Ezenfelül olyan apróságok kerültek még a gépbe, mint a Dolby hangrendszer és M-Disc optikai (DVD) meghajtó, mely garantálja az adatok hosszú élettartamát, amennyiben azok speciális M-Disc médiára kerülnek felírásra.

Acer Aspire V5-561P
Acer Aspire V5-561P [+]

Az új V5 tehát nem egy felső kategóriás masina, hanem egy általános, multimédiás felhasználásra szánt gép lesz házon belül, ami nem feltétlenül lesz olcsó, ugyanis kezdőára 599 euró lesz, és nyilván az erősebb változatok ennél többet kóstálnak majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények