Cenzúráz a Google

Hirdetés

A Google súlyos kompromisszumok árán sem akar kimaradni a már most is hatalmas, de még mindig jelentős növekedés előtt álló kínai internetpiacról. A vállalat internetes keresője ugyan már évek óta beszél kínaiul, de mivel Peking rajta tartotta a szemét, az országon belülről számos szolgáltatása nem vagy csak korlátozott formában volt elérhető. Alighanem ennek köszönhető, hogy a helyi Baidu.com egyre nagyobb szeletet harapott ki Google tortájából.

A folyamatot az amerikai cég azzal reméli megfordítani, hogy Google.cn címen saját oldalt indított, melynek cenzúrázását – hogy Pekinget megnyerje – maga vállalta. Ez pedig azt jelentheti, hogy akár több ezer problémás keresőkifejezés és weboldal lesz tiltva az oldalon – beleértve az olyan kényes témákat, mint „Tajvan függetlensége”, „tüntetés” vagy „demokrácia”.

A Google szóvivője azzal érvelt az öncenzúra mellett, hogy noha a találatok szűrése ellentmond a cég küldetésének, még vállalhatatlanabb lenne, ha bojkottálnák a kínai piacot, és elzárnának minden információt a helyiektől. A vállalat egyébként nem indítja el e-mail-, chat és blogszolgáltatását az országban, hogy ne adjon alkalmat a pekingi hatóságoknak a felhasználói adatok megszerzésére. A szóvivő ígérete szerint figyelmeztetni fogják a látogatókat arra, ha a találataikat szűrik.

Nem ez az első eset, hogy a Google behódolt Pekingnek. Tavaly a tajvani külügyminisztérium azért verte az asztalt a cégnél, mert sérelmezte, hogy a Google Maps online térképen a saját parlamenttel rendelkező, de bizonytalan státuszú szigetet Kína egy tartományaként tüntették fel. Később a Google – a további vitákat elkerülendő – eltávolította az országok neve mellé fűzött rövid leírásokat, melyek szerint hazánk hivatalos megnevezése Magyar Népköztársaság volt.

Azóta történt

  • Feketelistán a BMW

    Manipulálta a találati eredményeket, ezért kizárta a Google a német autógyártó honlapját. Hol a határ optimalizáció és csalás között?

  • Google: szívd fel, begyem...

    Megjelent a Google Desktop harmadik verziója. Ha engedjük neki, a program minden apró információt – személyeset is – összegyűjt, amit a gépen talál.

Előzmények