Hirdetés

A BOE bemutatta saját panelre épülő OLED tévéjét

Hirdetés

Az egyik legnagyobb kínai kijelzőgyártó, a BOE a közelmúltban tartotta meg partnereinek szóló rendezvényét, a Global Innovation Partners Conference of BOE 2018-at. Itt a vállalat többek között lerántotta a leplet teljesen saját gyártású OLED televíziójáról, amelyben tehát a panel is házon belül készül.


(forrás: OLED-Info)

Mivel ez nem a nagyközönségnek szóló, hanem egy zárt körű esemény volt, ezért képek tömegével nem készültek. Így sajnos az egyik legnagyobb újdonságról is mindössze egyetlen fotó született. A pontos technológiai részletek sem ismertek, annyit lehet tudni, hogy a Kateeva által kidolgozott inkjet technológiával, a Hefeiben lévő gyártósoron készült az alkalmazott, 4K felbontású, HDR támogatású kijelző. Azzal kapcsolatban még nincs konkrét információ, hogy mikor, milyen áron és milyen méretben kerülhet a boltokba a BOE OLED tv, illetve, hogy másnak terveznek-e adni a panelekből.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BOE

Előzmények

Hirdetés