Befutott a frissített SteelSeries Nimbus kontroller

Az új, „+” utótaggal jelölt verzió hosszabb üzemidővel, precízebb ravaszokkal, lenyomható analóg karokkal és Apple MFi certifikációval is rendelkezik.

Több mint négy és fél év után döntött úgy a SteelSeries, hogy ideje felvarrniuk a 2015-ben bemutatott, elsősorban Apple eszközökhöz készült kontrollerük, a Nimbus ráncait. Akkor az abban az időben új generációsnak számító Apple TV bemutatására reagálva dobták piacra új terméküket, de valószínűleg a mostani bejelentés is szorosan kapcsolódik az almások multimédiás eszközének fejlődéséhez, tavaly ugyanis a vállalat gyakorlatilag egy új gaming platformot hozott létre az előfizetéses Apple Arcade szolgáltatás képében.


[+]

Bár a tvOS legújabb verziója már hivatalosan is támogatja a PlayStation 4 és az Xbox One kontrollerét, az egyéb, Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikáló vezérlőkkel már nem garantált a kompatibilitás. Kivételt képeznek ez alól az Apple MFi (Made For iPhone) plecsnivel ellátott modellek, a frissen bemutatott SteelSeries Nimbus+ pedig már ezen eszközök táborát erősíti, de nem csak ebben mutat előrelépést az elődmodellhez képest.


[+]

A 243 gramm tömegű gamepad – ahogy az eredeti kiadás is – leginkább az Xbox One kontrollerére emlékeztet, már ami a kialakítást és az X-Y-A-B gombok feliratozását illeti, az immár benyomható analóg karok viszont a PlayStationös elrendezéshez hasonlóan középen, egymás mellett kaptak helyet. Felettük a korábbról ismert „Menu” gombot kiegészítették egy „Home” és egy „Options” kapcsolóval is, míg az akkumulátor töltöttségét jelző fények maradtak a megszokott helyükön. A telep egyébként továbbra is Lightning csatlakozón keresztül tölthető, üzemidőben azonban történt némi előrelépés, a korábbi 40 helyett már 50 órát játszhatunk egy levegővel.


[+]

Újdonság még, hogy a két ravasz már Hall-effektus alapú érzékeléssel dolgozik, ami nem csak pontos, de tartós megoldásnak is számít, hiszen lenyomáskor nem kopik a kapcsoló, de a dobozba pakolt Numbus+ iPhone Mount is egy olyan dolog, mely extrának tekinthető az eredeti Nimbushoz képest. A fentiek tükrében talán nem is tűnik soknak az a 80 eurós összeg, amelyért cserébe magunkénak tudhatjuk az újdonságot, a rendeléssel azonban május 26-ig biztosan várnunk kell.

Előzmények

Hirdetés