Hirdetés
Ahogy a PH! olvasóinak nagyobb része, úgy a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, az IATA sem lelkes attól, hogy egyes repülőterekről és bizonyos légitársaságok esetén az utasok nem vihetik fel a repülőgép fedélzetére a mobiltelefonnál nagyobb (a kijelző esetén például 7 hüvelyk a határ) elektronikai eszközeiket. Éppen ezért most közleményt adtak ki, melyben az ügyvezető, Alexandre de Juniac arra figyelmezteti az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormányait, hogy hosszabb távon ez a tiltás nem lesz fenntartható. A közleményben kitérnek arra a furcsaságra, hogy a két ország nem ugyanazokat a repülőtereket ítélte veszélyesnek, és arra is, hogy még az adott repülőtérről induló légitársaságok között is különbséget tesz.
Azt persze ők is elismerik, hogy a kormányzat alapvető feladata az állampolgárok biztonságának garantálása, ugyanakkor úgy vélik, hogy ezt csak segítené, ha a szakmai szervezetekkel és érintett társaságokkal is együttműködnének valamilyen szinten.
Mindez persze nem kötelezi a kormányokat semmire, és ők nem is vitték túlzásba a reagálást, jelen pillanatban azt sem tudni (természetesen), hogy meddig tervezik fenntartani a rendelkezést. Szakértők attól tartanak, hogy könnyen előfordulhat az, ami a 100 ml-nél nagyobb folyadékokkal történt: az is ideiglenesnek indult, de azóta is szorgosan mutogatjuk az átlátszó zacskóba tett miniatűr kivitelű samponokat a biztonsági ellenőrzésnél.