Hirdetés

Dedikált GPU-s kézikonzollal is próbálkozna az AYANEO

Az AYANEO Next 2 néven futó projekt biztosan gyors lesz, de sok hátrányt is magával hoz a tervezett konfiguráció.

A hónap legelején írtunk arról, hogy kézikonzolokkal önti el a piacot az AYANEO, és később kiderült az is, hogy az AYANEO 2-nek jön még egy Geek verziója is. Ez azonban még mindig nem minden, ugyanis a vállalat bejelentette az AYANEO Next 2 néven futó projektet, amellyel kezdenek átesni annak a bizonyos lónak a túloldalára.

Az eddigi PC-s kézikonzolok egységesen olyan processzorokat használtak, amelyekben volt integrált grafikus vezérlő, és ezt jó okkal tették, mivel a szóban forgó méretkategóriába nem igazán fér több. Egy extra lapka olyan mértékben megnövelné a platformdizájn méretét, hogy annak jelentős ára lenne az akkumulátor kiterjedésére, és ez nyilván ártana a hordozhatóságnak is.


[+]

Mindez az AYANEO-t nem igazán hatja meg, ugyanis az AYANEO Next 2 gépek különlegessége a cserélhető dedikált GPU-k alkalmazása lesz. Egyelőre a cég kétféle platformot vázolt fel: AMD Ryzen 6000-es CPU-t mobil Radeon 6000 GPU-val, illetve Intel Alder Lake CPU-t mobil DG2-es GPU-val.

Valójában a koncepció kivitelezhető. Az AMD-nek ott a Navi 24, míg az Intelnek az ACM-G11 kódnevű GPU-ja. Ezek tipikusan kicsi tokozást használnak, és ezekre építve még a dedikált GPU cseréje is megoldható MXM modulokkal, vagy hasonló, esetlegesen nem szabványos kialakítással. A gondot lényegében a hűtés jelenti, hiszen ezt azért nem feltétlenül egyszerű kis vázon belül megoldani, illetve a helyigény jelentős, ami csökkenti a beépíthető akkumulátor méretét, ahogy azt már fentebb jeleztük.

Ezek miatt nem biztos, hogy az AYANEO Next 2 a hordozhatóság szempontjából optimális lesz, és számításba kell venni azt is, hogy a későbbi bővíthetőség nehézkes lehet, mert az érintett cégek viszonylag lassan frissítik a belépőszinten a dedikált GPU-kat. Eközben nem tudni, hogy mekkora áldozatot kell hozni a teljesítményt tekintve, hogy egy CPU és egy GPU együtt beleférjen egy kézikonzolokhoz hasonló kis vázba. Könnyen lehet, hogy egy ilyen konfiguráció alig lesz gyorsabb egy IGP-s dizájnnál, mert a limitációt valójában a hőelvezetés jelenti, és jó eséllyel az elvezethető maximális hőmennyiséget figyelembe véve egy IGP-vel rendelkező processzor is tud megfelelő teljesítményt biztosítani.

A fentiektől függetlenül az AYANEO hisz az ötletében, amely minden bizonnyal igen drága rendszereket fog eredményezni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés