Az ASUS előállt két Braswell platformos alaplappal

Az Intel egy ideje már elérhetővé tette a Braswell platformra épülő Celeron és Pentium lapkákat, de az alaplapok csak lassacskán érkeznek. Az ASUS szerencsére próbál gyorsan reagálni, így bemutatták az N3050M-E és az N3150M-E jelzésű, microATX-es megoldásokat. Ezek rendre az előbb linkelt hírben bemutatott Celeron N3050-es és N3150-es lapkákra épülnek, tehát az elnevezések terén végre egyszerű dolga lesz a potenciális vásárlóknak.

A passzív hűtéssel operáló alaplapok két darab DDR3 memóriát fogadnak, illetve kapta egy teljes szélességű PCI Express csatolót is. Utóbbitól nem kell majd sokat várni, mivel csupán egyetlen PCI Express 2.0-s csatornát kínál, annak ellenére, hogy méretéből adódóan sokan többet várnának tőle. Ezt a csatolót egyébként kiegészíti még két darab szintén x1-es PCI Express interfész, amelyek már fizikailag is korlátozott méretűek. Az adattárolókat két 6 Gbps-os SATA aljzat fogadja, illetve négy USB 3.0-s interfész is rendelkezésre áll, továbbá a Gigabit Ethernet sem maradt le, míg a hangokat egy teljesen alap Realtek hangkodek szolgáltatja.

Mivel nagy valószínűséggel ezeknél az alaplapoknál senki sem használ majd dedikált grafikus vezérlőt az IGP lesz dolgoztatva, amely a képet D-Sub vagy HDMI aljzaton keresztül juttathatja el a monitorra. Utóbbi a 4K-s felbontást is támogatja, de csupán 30 Hz-es frissítés mellett.

A két ASUS alaplap 80 és 100 dollár közötti árszintre érkezik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés