Az Intel csendben kilistázta a Braswell platformot

Az Intel még a hónap elején jelentette be, hogy az Atom termékcsalád egy alapos reformot kap, amelynek eredményeképpen be is mutatkozott a Cherryview kódnevű lapka. A 14 nm-es eljárással készülő rendszerchip két darab Airmont processzormodult használ, amely négy darab processzormagként fogható fel. Ezek a Silvermont architektúra továbbfejlesztései, így drámai változás nincs, alapvetően csak optimalizálás történt, vagyis a korábbi cikkünk a Silvermont működéséről jó alap lehet. Természetesen a processzormodulban a megosztott L2 gyorsítótár mérete is maradt 1 MB.

A Cherryview lapka fő előnye az integrált grafikus vezérlőben keresendő, amely már a Broadwell lapkákban bemutatkozó Gen8 architektúrára épül. Egészen pontosan két shader tömb található benne, 8-8 darab, azaz összesen 16 Execution Unittal, vagy magyarul feldolgozóegységgel. Az új IGP támogatja az OpenGL ES 3.1-et, illetve a Microsoft DirectX 12 API-ját, utóbbi ebben a kategóriában újdonságnak számít az Inteltől. Azt persze érdemes megjegyezni, hogy erre az elődnek számító Bay Trail platform IGP-je is képes, de a grafikus meghajtó fejlesztésének hiányában ez az újítás nem lesz engedélyezve.

A rengeteg kódnév között már borzalmasan nehéz eligazodni, így röviden leírjuk, hogy a Cherryview lapkára épülő platformok szempontjából a Cherry Trail a mobil, míg a Braswell az asztali verzió. Ennek megfelelően az Atom x5 és x7 opciók tartoznak az előbbi kategóriába, míg az utóbbiba Celeron és Pentium megoldások érkeztek. Ezek paraméterit az alábbi táblázat foglalja össze:

Intel Braswell - asztali Celeron generáció
Típus Alapórajel
Burst órajel
L2 cache Fogyasztás (TDP) HD Graphics
alap / turbo órajel
N3000 (2 mag) 1,04 GHz
2,08 GHz 1 MB 4 W 320/600 MHz
N3050 (2 mag) 1,6 GHz 2,16 GHz 1 MB 6 W 320/600 MHz
N3150 (4 mag) 1,6 GHz 2,08 GHz 2 x 1 MB 6 W 320/640 MHz

Intel Braswell - asztali Pentium generáció
Típus Alapórajel Burst órajel L3 cache Fogyasztás (TDP) HD Graphics
alap / turbo órajel
N3700 (4 mag) 1,6 GHz 2,4 GHz 2 x 1 MB 6 W 320/700 MHz

A DDR3-as memóriavezérlővel rendelkező processzorok minden esetben 1600 MHz-es effektív órajelet támogatnak. A Celeronok lista ára 107, míg a Pentiumé 161 dollár.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés