Hirdetés

Ipari kémkedéssel vádolja az AMD korábbi középvezetőit

Egy massachusettsi bíróságra tegnap benyújtott kereset szerint az AMD azzal vádolja négy korábbi alkalmazottját, egy, a konzolfejlesztésért felelős alelnökét, valamint három, a Boxborough leányvállalatnál dolgozó menedzsert, hogy tavaly a konkurens NVIDIA-hoz távozó alkalmazottak ipari titkokat vittek magukkal a versenytárshoz. A kereset szerint a négy szakember több mint 100 ezer bizalmas dokumentummal, illetve kereskedelmi titkokkal érkeztek új munkahelyükre.

Hirdetés

A benyújtott dokumentum szerint Robert Feldstein, Manoo Desai, Nicolas Kociuk és Richard Hagen a váltásra készülve tették „tarisznyájukba” ezeket a fájlokat, és ezzel komoly károkat okoztak a chipgyártónak. A keresetben azt állítják, hogy megdönthetetlen bizonyítékuk van az illegális másolásra.

A bíróság a per indulásával egy időben elrendelte, hogy a négy alperes, amennyiben tényleg rendelkeznek ilyenekkel, mostantól semmilyen, az AMD-től származó dokumentumot, illetve adathordozót nem oszthatnak meg senkivel, nem hozhatják nyilvánosságra őket stb. Az AMD szerint olyan, roppant fontos, a cég jövőjét érintő anyagok is vannak a törvénytelenül lemásolt dokumentumok között, mint például licencszerződések, illetve licencelési stratégiáról szóló tervek, melyek birtokában az NVIDIA jogosulatlan versenyelőnyhöz juthat. Emellett részletes fejlesztési koncepciók is szerepelnek az anyagok között, melyek szintén a legérzékenyebb információk közé tartoznak. Ugyanakkor az NVIDIA nem szerepel felbujtóként a keresetben, mely kifejezetten az alkalmazottak ellen irányul.

A történet némiképp mulatságos része, hogy az AMD a bizonyítékok között felsorolja azt is, hogy az egyik menedzser több internetes keresést is lefuttatott még náluk, hogy megtalálja a legmegfelelőbb másolási és törlési módot.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Előzmények

  • Eladják az AMD-t?

    A vállalat szerint a tanácsadó megbízása a pénzügyi stratégiai lehetőségek feltárását szolgálja, szó sincs részvényértékesítésről.

  • Nagyon megy az NVIDIA-nak

    Több házi rekordot is megdöntött a grafikus processzorokat és rendszerchipeket gyártó vállalat. A Tegra nagy siker.

  • Gyengén muzsikál az AMD

    A chiptervező vállalat a várakozásoknak megfelelően elbocsátásokat is bejelentett. Változik a termékstratégia is.

  • Komoly leépítésre készül az AMD

    Hírügynökségi értesülések szerint a dolgozók akár 30 százalékát is lapátra teheti a gyengélkedő chiptervező.