Az Alienware már fizet a potenciális vásárlóknak, hogy gépet újítsanak

Amíg az új generációs konzolok esetében az előrendelések minden várakozást felülmúltak, addig a játékosoknak szánt PC-ket kínáló cégek egyre komolyabb problémák elé néznek. A PC-piac amúgy is általános krízist él át manapság, de a játékosok még elfogadható mértékben költekeznek. Figyelni kell azonban a Microsoft Xbox One és a Sony PlayStation 4 nevű konzolokra, mert ez komoly hatással lehet a karácsonyi eladásokra. Az elemzések szerint az ünnepi szezon egyik slágerterméke az új generációs konzol lesz, és ez mindenképp hátrányosan érintheti például az Alienware konfigurációinak eladásait.

Hirdetés

A potenciális problémákra reagálva a cég elindított egy Trade In programot, mely sajnos csak az Egyesült Államokban lesz elérhető, de a kereskedők ezen a piacon számítanak a legnagyobb keresletcsökkenésre a PC-s játékpiacra vonatkozó, előre összeszerelt konfigurációk értékesítése kapcsán. Az Alienware az akciójával az eladásokon próbál segíteni, így vonzóbbá téve a vásárlók számára elsősorban az Alienware X51-es masinát, ami kétmagos Core i3-4130-as processzorral, 6 GB memóriával, 1 TB-os HDD-vel és 1 GB GDDR5-ös memóriával rendelkező GeForce GTX 645-os VGA-val alapvetően 699 dollárba kerül, de a Trade In program igénybevételével 499 dollárért is haza lehet vinni. Ezért cserébe be kell szolgáltatni a cégnek egy működő régebbi PC-t, esetleg egy Xbox 360 vagy egy PlayStation 3 konzolt. A 200 dolláros jóváírást a vállalat az adott termék tesztelése után fizeti ki.

A koncepció egyébként önmagában nem rossz, hiszen egy régebbi PC jó eséllyel nem ér már 200 dollárt, tehát a potenciális vásárló az akcióval mindenképp jól jár. A régi konzoloktól talán kevesebben vállnak meg, hiszen azokhoz játékokat is vásároltak az emberek az elmúlt évek során, amelyek más rendszeren nem futtathatók. A Trade In programmal azonban alapvetően van egy olyan probléma, hogy 499 dollárért már Xbox One-t lehet venni, míg a PlayStation 4 nevű masina 399 dollárért is hazavihető.

Természetesen meg lehet érteni a játékosoknak szánt PC-ben utazó gyártók problémáját, hiszen azonos árazás mellett még csak meg sem tudják közelíteni az új generációs konzolok képességeit, tehát ebben a versenyben a PC húzza a rövidebbet. Az elkövetkező évek során persze ez a gond nem lesz ennyire kellemetlen, mert a PC-s hardverek fejlődni fognak, de addig át kell vészelni azt az időszakot, ami most vár a gyártókra. Márpedig az aktuális ünnepi szezonban az Xbox One és a PlayStation 4 a hasonló árazású PC-khez viszonyítva drámaian jobb vételt jelent, és ezt még az Alienware akciója sem képes ellensúlyozni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés