Hirdetés

Újabb látványos közösségi finanszírozós bukta

Hirdetés

A közösségi finanszírozású kütyük szegmensében az egyik legnagyobb sikertörténet az Airtame-hoz fűződik. A fejlesztők azt ígérték, hogy a kis méretű, leginkább egy pendrive-ra hasonlító dongle segítségével vezeték nélküli úton váltható ki a HDMI kábel a számítógép, tablet vagy mobiltelefon, illetve a tévé között, azaz előbbiek kijelzőjének tartalma ily módon rém egyszerűen és kényelmesen lenne tükrözhető egy külső megjelenítőre.

Airtame
Airtame [+]

Ráadásul úgy, hogy a tartalom nem tűnik el a forráseszköz kijelzőjéről sem, illetve a rendszer képes együttműködni Linux-alapú eszközökkel is. Eredetileg 160 000 dollárt kértek, de ennek majdnem nyolcszorosát, 1 268 044 dollárt sikerült összeszedni. A tervek szerint az első eszközöket 2014 májusában szállították ki, azonban különféle problémák miatt ezt a fázist októberre halasztották. Ősszel viszont kiderült, hogy még több pénzre és időre van szükségük, de a tavaszi indulást már biztosra ígérték, amiből megint nem lett semmi. Állítólag komoly szoftveres gondjaik vannak, ugyanis a hangok továbbítása valamiért nem működik, így most ott tartunk, hogy a jelek szerint legkorábban idén nyáron kezdődhet a szállítás. Persze akik eddig pénzt adtak nekik és előrendelték a terméket, most már roppant zabosak, így ha néhány hónapon belül nem sikerül kiküszöbölni a problémákat, akkor ebből még komolyabb botrány is lehet, ami egy kicsit alááshatja a közösségi finanszírozású projektekbe vetett bizalmat.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés