Vékony kávás, mutatós monitorok 25" és 27" méretben az Acertől

Hirdetés

Az Acer bejelentette, hogy hamarosan, még a negyedik negyedévben piacra dobja a 27"-es, UHD felbontású S277HK és a 25"-es, WQHD felbontásra képes H257HU modelleket, amelyekben közös az úgynevezett "Frameless" azaz keret nélküli dizájn, ami persze most se jelenti azt, hogy ne lenne káva a panelek körül, csupán ezek szélességéből faragtak le minél többet. Alapvetően ennek ellenére a két kijelző kiválóan megkülönböztethető egymástól, és nem csak a méretük miatt, hanem azért is, mert eltérő dizájnt kaptak.

Acer S277HK
Acer S277HK

A 27"-es S277HK kávája szálcsiszolt alumínium keretet és fémes aszimmetrikus talpat kapott, amelyet láthattunk már más Acer monitornál is, de itt átdolgozott formában és világos színben kerül a kijelző alá. A másik típus, a 25"-es H257HU esetében a káva a képek alapján kevésbé tűnik keskenynek, de a gyűrűt idéző talp itt is nagyon mutatósra sikeredett. A dizájnos talpakért cserébe várhatóan áldozni kell majd a használhatóság oltárán, azaz be kell majd érni a dönthetőséggel, mint egyetlen állítási lehetőséggel.

A felbontásukat leszámítva (S277HK - 3840x2160; H257HU - 2560x1440) mindkét típus széles betekintési szöget kínáló, matt felületű IPS panelre rajzol, LED háttérvilágításuk pedig PWM-mentességet ígér, noha elképzelhető, hogy egyfajta hibrid megoldást kapunk, ugyanis a Low Dimming technológia révén rendkívül alacsony fényerősséget is beállíthatunk, aminek elérését általában PWM-mel oldják meg a gyártók - ám ez egyelőre nem tisztázott.

Ezenfelül közös bennük a DVI, HDMI 2.0 és DisplayPort 1.2 bemenet megléte, továbbá egyikből sem hiányzik a sztereó hangszóró, ami megkapta a DTS jóváhagyását. Az Acer további információkat egyelőre nem közölt, így a várható vételárról sincsenek információk.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés