2019. augusztus 23., péntek

Szponzorunk

Acer blog: 4K monitor (majdnem) keret nélkül

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A 27"-es S277HK külsejét alaposan kezelésbe vették a dizájnerek.

Még az ősszel jelentette be az Acer, hogy egy dizájnos, vékony, szinte láthatatlan kávás monitorral készülnek, amiben 4K felbontásra képes IPS panel lakozik majd, mindezt 27"-es képátlón. A 3840x2160 képpontos felbontás létjogosultsága ekkora képátlón ugyan még mindig megkérdőjelezhető, de reméljük, hogy a Windows 10 és az újabb programok megjelenésével ez a helyzet megváltozik. A trendeket viszont muszáj lekövetni, így az Acer sem maradhat ki a játékból, mely vállalat egyre erősebb a monitorok piacán.

A fenti leírásnak megfelelő kijelző az az S277HK típusjelzésű modell, amiről írtunk már korábban, az akkor rendelkezésre álló adatok alapján, amelyek egyébként helytállónak bizonyultak. A virtuálisan (hiszen a kép széle valójában kicsit beljebb végződik) a káva széléig kihúzott kijelző a panelgyártó találmánya, láthattuk már korábban is, az Acer ehhez tette hozzá saját, korábban látott féloldalas, roppant filigrán dizájnját, ami egészen pofásra sikeredett, amennyiben nincsenek igényeink széles körű állítási lehetőségre, mivel ez kimerül a dönthetőségben.


[+]

Ezúttal nincs csalás, ami fémnek látszik az valóban fémből van, így a talp és az állvány, valamint az előlap alján futó csík és a keret is, ezek pedig megadják a minőségi érzetet. Ezt fehér fényes műanyag borítással párosították a hátoldalon (illetve a portokat közre fogó ezüst színű rész is műanyag), ami véleményünk szerint jó ötlet volt, így a színeket tekintve összhatás nem a szokásos komor fekete vagy sötétszürke. Persze mindez szubjektív, vannak akik többre értékelik az állíthatóságot, de ez most nem az a kategória.


[+]

A gombokat is jól elrejtették a káva aljára, de ez nem megy a kezelhetőség rovására. Sokkal inkább a menün kellene a vállalatnak reszelnie, ugyanis az általa használt rendszer évek óta velünk van és bár nincs vele különösebb gond, egy szebb dizájnt megérdemelne.


[+]

Rátérve a monitor tudására ugyan nem csináltunk teljes körű tesztet, de néhány dolgot megvizsgáltunk az érdekesség kedvéért. Az alapbeállításokkal 244,34 cd/m² fényerőt, 835:1 kontrasztarányt, 2,24-es gammát és 6871K színhőmérsékletet mértünk. Ez azt jelenti, hogy muszáj kézzel beavatkozni, legalább a fényerőből vissza kell venni, a többi érték elfogadható, a színek pontosságát leszámítva. Ezen segít a kalibrálás, amivel 120 cd/m² fényerősség mellett 857:1 kontrasztarányt, 2,2-es gammát és 6456K színhőmérsékletet sikerült elérni Delta E 0,25 átlagos és 2,83 maximális színeltérés mellett. A mérésről készült jegyzőkönyv innen tölthető le: katt!

A PWM-nélküli LED-es háttérvilágítással sRGB színtérlefedettség érhető el: a mérések szerint a kijelző 98,3%-os pontosságú lefedettséget kínál 109,6%-os összlefedettség mellett.


[+]

A homogenitást is megvizsgáltuk 15 ponton, ennek eredményét az alábbi ábra szemlélteti:


[+]

Az Acer S277HK üde színfolt a 4K-s monitorok között, ami főként külsejének köszönhető, bár tény, hogy tudásával sincs semmi probléma, sőt a HDMI 2.0 jelenléte kifejezetten előnyös, hiszen ezen keresztül is elérhető a 60 Hz, nem csak a DislayPorton keresztül, amiből viszont kettőt is kapunk.


[+]

Azzal számolni kell, hogy az ilyen és ehhez hasonló „egybe előlapos” (esetünkben Zero Frame) kijelzőknél a betekintési szög egy hajszállal rosszabb, mint a kávába süllyesztett modelleknél – a dolog nem komoly, csupán extrém szögekből nézve érződik sötétebbnek, de színtorzulásnak nincs nyoma.


[+]

A monitor 189 900 forintért vásárolható meg a hazai boltokban, ami nem túl drága a széles betekintési szöget kínáló paneleket használó 27"-es 4K-s mezőnyben.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.