A világ legnagyobb merevlemezgyártó vállalata, a Seagate Technology tegnap lezárta kisebb riválisa, a Maxtor tavaly decemberben bejelentett akvizícióját, és egyben közölte, hogy megválik a felvásárolt cég alkalmazottainak felétől, ami nagyjából 6000 fős leépítést jelent. Az elbocsátások – melyekre az év végéig sor kerül – elsősorban a Maxtor európai és egyesült államokbeli dolgozóit érintik, míg az ázsiai gyárakban foglalkoztatottak java részét megtartják.
Hirdetés
A Seagate azt várja, hogy a jövő év elejére befejezi a integrációt, és úgy kalkulál, hogy annak köszönhetően a következő üzleti év végére 10–20 százalékkal nő majd a részvényenkénti profit. Legutóbbi negyedévében, a márciussal véget ért harmadik üzleti negyedévben a vállalat 2,3 milliárd dollár árbevételt és 274 millió dollár – részvényenként 53 cent – nettó eredményt jelentett.
Az egyesített vállalat Seagate (STX) néven szerepel a tőzsdén, a Maxtor papírjaival utoljára pénteken lehetett kereskedni. A Maxtor márkanév ugyanakkor nem tűnik el, azt az otthoni felhasználókat megcélzó termékportfólióban továbbra is használni fogják – derül ki a Seagate közleményéből.
A részvénycserés felvásárlás értéke 1,9 milliárd dollár volt. Az ügylet során a Maxtor tulajdonosai minden egyes részvényük után 0,37 Seagate-papírt kaptak, ami a piaci értéknél 60 százalékkal jobb ajánlat.